Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely a Gothár-ügyről: Súlyos bűncselekményről van szó

2019. november 21., csütörtök 12:28

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megszólalt Gothár Péter rendező zaklatási ügyében. A csütörtöki kormányinfón a miniszter azt mondta, hogy súlyos bűncselekményről van szó, amit ki kell vizsgálni. Hozzátette, hogy a balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalják, hogy a legérzékenyebb kérdésben a szavak és a tettek szemben állnak egymással, hiszen "egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet".

Azt is elmondta, hogy szerinte minden állami kitüntetésre méltatlanná vált Gothár Péter, de abban azért óvatosabb lenne, hogy a rendező korábban odaítélt díjait visszavonják. (Gothár többek között a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas rendező.)

Szerdán a Katona Jószef Színház a Facebookon tett közzé egy nyilatkozatot, melyben az szerepelt, hogy a színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival, ezért megválnak tőle. Később maga Gothár Péter jelentette be, hogy róla van szó. "Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle"- írta.

A korábbi zaklatási ügyekben, az azóta meghalt Marton László vagy Kerényi Miklós Gábor ügyében a kormány nem foglalt állást. Most viszont nemcsak Gulyás Gergely, hanem a teljes kormánymédia kiemelten foglalkozik az esettel, az Origo címlapján jelenleg tizenkét cikkben tárgyalják a témát.

Rovatok