Index Vakbarát Hírportál

Intoleránsak a németek a világ leghíresebb kínai művésze szerint

2019. augusztus 23., péntek 19:34

Egy ideje már lehetett tudni, hogy a világ leghíresebb élő kínai művésze, Aj Vej-vej egyáltalán nem érzi jól magát Németországban, és új otthont keres. Most kiderült, hogy ez Cambridge lesz, ahova 10 éves fiával és élettársával költözködik át, bár a berlini műtermét egyelőre megtartja. Ajt négy évvel ezelőtt engedték ki Kínából, ahol a hatóságok éveken át zaklatták, bántalmazták és bebörtönözték. Amikor visszakapta az útlevelét, azonnal emigrált, és Berlinbe költözött, de Németország a jelek szerint csalódást okozott számára.

Európa civilizált, modern társadalom volt, amelyről azt lehetett hinni, hogy fenntartja a humanizmust, a demokráciát, a szabadságot és az emberi jogokat. Európa azonban talán már csak földrajzi értelemben marad Európa

- nyilatkozta csalódottan.

Aj Vej-vej a menekültekkel való bánásmód és a politikai populizmus terjedése miatt ábrándult ki Európából, különösen az intoleránsnak mondott németekből. "Az európaiaknak nem kéne erkölcsileg felsőbbrendűnek érezniük magukat. Hálát várni a legkétségbeesettebben küzdőktől, akiket erőszak és szegénység sújt - ettől felfordul a gyomrom." Ajt a menekültellenesség mellett az is nagyon zavarta Berlinben, hogy úgy érezte, a németek nagyon megengedőek a kínai diktatúrával szemben, a kínai befektetésekért cserébe inkább nem feszegetik a kényes témákat. Azt is elmondta, hogy soha nem tudta magát igazán otthon érezni Németországban, úgy érezte, hogy mellőzik.

A művész azt mondta, tudja, hogy Nagy-Britannia sem lesz tökéletes, mivel az ország a Brexit miatt "beleragadt a mocsárba", és "elvesztette a bátorságát és a vízióját egy gyorsan változó világban". Azt is hozzátette, hogy a briteknek sokkal határozottabban ki kellene állniuk a hongkongi tüntetők mellett Kínával szemben - szóval a kapcsolat az új hazájával sem lesz felhőtlen.

Rovatok