Index Vakbarát Hírportál

Egyetemisták azt mondják, megoldották a 800 ezer magyar Kádár-kocka problémáját

2019. június 24., hétfő 15:39

Idén először Magyarországon, Szentendrén rendezik meg a Solar Decathlont, a világ egyetemeinek energiatudatos építészeti versenyét. Itt nem tervekkel és látványrajzokkal indulnak a csapatok, hanem meg is kell építeniük az elképzeléseiket, az eredmény pedig szigorú mérések nyomán, és gyakorlati kipróbálás után születik meg. A verseny során a magyar vidék egyik legfontosabb problémája is terítékre kerül: mihez kezdjünk a Kádár-kockákkal?

A Kádár-kocka a magyar falvak legtipikusabb épülete, de kertvárosok sincsenek nélküle sehol az országban. Vagy 800 ezer lehet belőlük hazánkban, összesen kétmillióan élhetnek ilyen otthonokban, még Budapestre is jutott belőlük egy csomó.

Sokak szerint egysíkúak, rondák, bár a közvélekedéssel ellentétben nem központi utasításra születtek. Sőt, első prototípusaik már a háború előtt megjelentek. Mindenesetre sokan igyekeztek egyedivé tenni őket: a 20. századi népművészet egyik fontos ága volt a homlokzatuk díszítése saját ízlés szerint.

A lakók többségének azonban nem a házak megjelenése a legnagyobb problémája, hanem az, hogy elavultak, elsősorban energetikai szempontból. Az átalakításukra számos terv született. Egyedi és radikális megoldásokról írtam már én is korábban, de folyamatosan napirenden van a Nemzeti mintaterv-katalógus - közismertebb nevén a típustervek - kérdése is, amely kiemelten foglalkozik a kockaházakkal.

Egyetemi hallgatók most a kockaházprobléma egészen egyedi megoldásaival rukkoltak elő, amivel egy nemzetközi versenyen indulnak el.

Mi is az a Solar Decathlon?

A Solar Decathlon egy egyetemek közötti építészeti verseny. Alapvető célja bizonyítani, hogy a világításra, fűtésre és hűtésre vonatkozó igényeinket ki tudjuk elégíteni a jelenleginél eredményesebben és fenntarthatóbban. Egy jól működő versenyépület megmutatja, hogy egy ház lehet esztétikus, miközben képes a háztartáshoz szükséges energia megtermelésére is.

Azért decathlon, azaz tízpróba, mert a csapatok munkáját tíz szempont alapján értékelik:

  1. Energiamérleg
  2. Kommunikáció és a társadalmi figyelemfelhívás
  3. Körforgások és fenntarthatóság
  4. Városi illeszkedés
  5. Integráció a városszövetbe és hozzáadott érték
  6. Energiahatékonyság
  7. Innováció és életképesség
  8. Mérnöki tervezés és kivitelezés
  9. Ház működése
  10. Komfortfeltételek

A versenyt eredetileg a U.S. Department of Energy indította el, majd Európában is meghonosították. 2010-ben és 2012-ben Madridban, 2014-ben Versailles-ban rendezték meg, a 2019-es helyszín pedig Szentendre. 

A Budapesti Műszaki Egyetem 2012-es épületéről, az Odooról az Index is forgatott videót:

Százmillióból napelemes ház

Az idei versenyen tíz csapat indul, melyekben három kontinens nyolc országának, 26 egyeteme képviselteti magát - köztük három magyar is. A Budapesti Műszaki Egyetem önállóan indul, míg a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel partnerségben alkot csapatot.

Koeb modul: Kádár-kockák nélkül is működik

A Műegyetem öt kara (építészmérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki, villamosmérnöki és társadalomtudományi) közösen dolgozta ki a Koeb modult, ami szerintük leginkább az IKEA-bútorokéhoz hasonlító rendszer.

Az egyetem hallgatói és tanárai szerint ezek egyrészt olcsók, energiatakarékosak és könnyen-gyorsan beépíthetők, másrészt olyan bővítéseket hajthatunk velük végre, amelyek a teljes gépészetet magukba foglalják. Közleményük szerint "lehet cél pusztán a térbővítés, amikor a fűtésre/hűtésre is alkalmas gabion fal beillesztésével egy új házrészt kapunk. De ennél izgalmasabb, ha egy gépészettel kiegészített modult választunk, például fürdőszoba-bővítéssel egybekötve. Ekkor egy olyan komplex rendszert vásárolunk meg, ami a ház bővítése és komfortfunkciójának javítása mellett egy korszerű, az egész házra rákapcsolható hűtés-fűtés korszerűsítést tesz lehetővé, teljesen kiváltva a korábbi fűtési rendszert."

Vannak modulok, amelyek a hőszivattyús hűtést/fűtést oldják meg a teljes épületben, esetleg a napenergia hasznosítását,  az energia tárolását, vagy épp a háztartásban keletkező szürkevíz újrahasznosítását. A variációk száma végtelen.

Rendszerben gondolkodva akár egy egész energiatermelő falu is kialakítható ilyen elemek segítségével, melynek bekapcsolása az országos energiahálózatba segíti a máshol termelt napenergia tárolását, illetve ha arra van szükség, a falu által termelt energia átcsoportosítását is.

Magyar fészek: kibővített kocka

A miskolci, a pécsi, valamint a blidai egyetemisták és oktatók csapata más irányból közelített. A MAGYAR FÉSZEK + elnevezésű projektjükben tolófalrendszerrel vették körbe a kockaházakat, amelynek számtalan előnye van. Egyrészt újrarendezték vele a ház alaprajzát, tájolását, így praktikusabban használható ki az alaprajz, és közvetlenebbé válik a kapcsolat a környezettel is.

Az épületek alatti hűtőlabirintus, a déli oldalon mobil naptér, és számtalan más megoldás segít abban, hogy az épület energiatakarékosabb legyen. Sőt, akár önfenntartó, hiszen a tervezők azt ígérik, növényeket is tudnak majd termeszteni az összegyűjtött esővízzel: "A Solar Decathlon általunk készített menüjét a házunk fogja megtermelni".

A külső burok (a "másodlagos bőr") a napkövető árnyékoló falakkal, a mozgatható zsalutáblákkal és más megoldásokkal könnyen összekapcsolható okosotthon-rendszerré, amelyben akár egy telefonos aplikációval követhetjük és irányíthatjuk az energiaellátást.

Bár az épület falainak jelentős részét, a teljes alapozást és a tartószerkezetet megtartanák hőtároló tömegnek, azért alaposan hozzájuk nyúlnak. A tetőzetet például cserélnék, a felszabaduló faanyagot a belsőépítészetnél, ill. a hőtermelésnél, míg a bontott cserepeket az alapzati léghűtő labirintus párafogó-hűtő falaként hasznosítanák.

A projekt társadalmi problémákra is igyekszik megoldást kínálni, melyek közül a legizgalmasabb talán a családi napközi. Ez a ma már főleg idősek által lakott kockaházak különleges újrahasznosítása, ahol a nagyszülők a "házmagban" maradhatnak, míg az új részekben az unokák - esetleg környékbeli gyerekek - is helyet kaphatnak. 

Szentendrén meg is lehet nézni

A Solar Dechatlon június 27-én kezdődik Szentendrén, a csapatoknak 14 nap alatt kell felépíteniük egy komplett házat. Utána két héten keresztül mérésekkel vizsgálják az épületeket, hogy milyenek energetikai szempontból, és milyen lakni bennük. Eredményhirdetés július 28-án lesz.

Aki szeretné megnézni a házakat, az már korábban, egyből az elkészültük után, vagyis július 13-tól megteheti. Sőt, eredményhirdetés után még két hónapig nyitva áll majd a szolárfalu az érdeklődők előtt Szentendrén, az ÉMI telephelyén (Dózsa György út 26.). A verseny részleteiről, az induló csapatokról és a nyitva tartásról is bővebb információkat ad a verseny honlapja.

Ha érdekel az építészet, kövess Facebookon és Instagramon.

Kommentelnéd a cikket? Itt megteheted.

Rovatok