Index Vakbarát Hírportál

Farage Brexit Pártja nagyot nyert a briteknél

2019. május 27., hétfő 03:08

A briteknél is összeszámolták az EP-választáson a szavazatokat, és ahogy az várható volt, Nigel Farage Brexit Pártja nyert 31,6 százalékkal. A UKIP egykori vezérének pártját alig másfél hónappal a választás előtt jegyezték be, de a szavazáson még tory képviselők is kiszavaztak rá, tiltakozva a brexit körüli huzavona ellen.

Második helyen meglepetésre a liberális demokraták jöttek be 20,3 százalékkal, több mint 12 százalékot javítva a 2014-es választáshoz képest. Magabiztosan megelőzték a legnagyobb ellenzéki pártot, a Labourt, ami 14,1 százalékot ért el. A Zöldek 12,1 százalékkal negyedikek lettek, a kormányzó toryk pedig még a 10 százalékot sem érték el, csak 9,1 százalékon végeztek.

A briteknél már csütörtökön megtartották a szavazást – annak ellenére, hogy 2016-ban népszavazáson döntötték el, hogy kilépnek az EU-ból, és mostanra az eredeti menetrend szerint már nem maradtak volna tagok. A kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás sorozatos alsóházi elutasítása után végül október 31-ig kaptak haladékot az EU-tól.

A toryk várható siralmas szereplése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Theresa May kormányfőn egyre nőtt a nyomás a héten. Miután minden oldalról támadták új brexitjavaslatait, pénteken kénytelen volt bejelenteni, hogy június 7-tel lemond a Konzervatív Párt vezetéséről, és miniszterelnök is csak addig marad, amíg megtalálják az utódját.

A toryknak ezek a napok nem annyira az EP-választásról, mint a leendő pártvezetők mozgolódásáról szóltak, már nyolcan jelentkeztek be Theresa May helyére.

Ugyan nem szerepelt annyira siralmasan, mint a toryk, de a Munkáspárt is komoly veszteségeket szenvedett el. Vezetője, Jeremy Corbyn jelezte, hogy szerinte a brexit kérdésének vissza kell kerülnie az emberekhez, vagy egy előrehozott választás, vagy egy újabb népszavazás formájában.

Farage vasárnap azt mondta a Sky Newsnak, hogy az eredmény kijózanító lehet a brit parlamentre nézve. Helyet követelt pártjának a brexitről szóló tárgyalásokon. Farage a brexit egyik leghangosabb híveként lesz újból EP-képviselő az új Európai Parlamentben.

Rovatok