Május 27-től egy másfajta történelem fog megnyílni Európának és az európai népeknek
- jelentette ki az európai parlamenti választás hajrájában Magyarországra látogató Matteo Salvini. Az uniós szélsőjobbot uniós szinten is összefogni próbáló olasz politikus szavai egybecsengtek azzal, hogy Orbán Viktor már évek óta forradalmat vár. Olyannyira a megerősödésükkel számolt, hogy a politikai családjának, a jobbközép Európai Néppártnak egyenesen azt javasolta, a mérsékelt baloldaliak helyett a tőle jobbra lévő pártokkal fogjon össze. Az „osztrák modellről” – Steve Bannonra, Donald Trump bukott kampánytanácsadóra rímelve – az „olaszra” tért át, ahol a szélsőjobb balosabb populistákkal lépett koalícióra.
Az már az előrejelzésekből látszott, hogy
egy harmadikos matekpélda áll az útban: így egyszerűen esélytelen a többség az Európai Parlamentben.
Igaz, hogy áthidalhatatlannak tűnt a távolság a szükséges 376 képviselőhöz, de a felmérések benézték már a brexitet és Donald Trump megválasztását is, nem?
Végül kiderült, hogy ha nem is nagyon, de valamennyire tényleg pontatlanok voltak a közvélemény-kutatók – csak éppen a rossz irányba. A három jelenlegi pártcsoport, amely a jobbközép Európai Néppárttól jobbra található – az euroszkeptikus-konzervatív ECR, a közvetlen demokráciát hangoztató EU-ellenes EFDD és a szélsőjobbos ENF összesen reggel 6 órás állás szerint 172 képviselői hellyel zár az Európai Parlament összesítése alapján a britekkel együtt, ami a Néppárttal együtt is csak 351, kevés a 376 fős többséghez. A Politico az ENF helyett már az új Salvini-féle csoporttal számol, de így is hajszálpontosan ugyanennyi mandátum jön ki az ECR-rel és az EFDD-vel együtt, hiszen egymás között csereberélnének.
Ebben már benne van az „olasz modell” kisebbik fele, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), de ez szinte egyedi jelenségként maradt a terepen. A francia sárgamellényes tüntetések idején még reménykedtek, hogy velük egy külön csoportot tudnak alakítani, de ők olyan viharos gyorsasággal tűntek el a politikai palettáról, mint ahogy feltűntek. Mellettük csak egy-két képviselős pártokat tudtak felvonultatni, és belőlük se eleget az önálló csoport kialakításához.
Délen – Olaszországot leszámítva – a szélsőségesek általában nem jobbról, hanem balról jöttek fel. Ebben nem is nagyon számított senki másra, szinte csak a spanyol Voxtól vártak többet, de a kemény szélsőjobbos párt eredménye elmaradt a korábban mért támogatottságától. A fasziszta, egyetlen pártcsoportnak sem vállalható Arany Hajnal egy helyet veszített a válságból kiszédelgő Görögországban.
Északon vegyesen teljesített a szélsőjobb. A kemény euroszkeptikus Dán Néppárt elveszítheti képviselői háromnegyedét, és csak egy képviselője mehet Strasbourgba. A Svéd Demokraták 15,4 százalékkal három mandátumra erősödtek, ami eggyel több, mint ahányan eddig voltak. A Finnek 13,8 százalékkal maradnak ugyanúgy két hellyel.
Az EU elődjét megalapító hat magországnál – köztük a briteket leszámítva a három legnagyobb tagállamnál – szintén vegyes a kép.
A legnagyobb abszolút sikerük, hogy Matteo Salvini Ligája lemosta a többi olasz pártot.
A 33,4 százalékuknak a közelébe se tudott érni senki, 28 helyet szereztek az előzetes adatok alapján. Jó alap ez arra, hogy az ENF helyén új, szélesebb szövetséget alapítsanak. Marine Le Pennek szintén sikerült legyűrnie Emmanuel Macron Reneszánsz listáját. Igaz, csak nagyjából egy százalékkal, de ez is 22 mandátumot ér, és a liberális főellenség legyűrése PR-szempontból is erős. Csak a helyezéseket nézve épp ott arattak legnagyobbat az euroszkeptikusok és EU-ellenesek, ahol Brüsszel a főváros. Belgiumban a flamand nacionalista-euroszkeptikus N-VA és a szélsőséges Vlaams Belang szerezte meg az első két helyet. Ez 3-3 helyet ér a konzervatív euroszkeptikusoknak és Salviniéknek.
Hollandiában viszont a Geert Wilders Szabadságpártja óriási megleptésre 3,5 százalékkal összeomlott, és a helyét csak félig-meddig tudta átvenni az új Fórum a Demokráciáért, a 11 százalék közeli eredményük elmarad a Szabadságpárt fénykorától. Mellettük a reformátusok erősítik két fővel az euroszkeptikus konzervatívokat. Az Alternatíva Németországnak (AfD) is belerondított az összképbe a vártnál valamivel gyengébb, 10,8 százalékos eredményével, bár a legnagyobb tagállamban ez még mindig 11 helyet jelent.
Az AfD az osztrákokra mutogatva magyarázta a bizonyítványt. A nyugati szomszédunknál a két nagy középpártra korábban feljövő Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) megtépázta egy titkosszolgálati módszerekkel elkészített, napokkal az EP-választás előtt nyilvánosságra hozott videó. Heinz-Christian Strache alkancellár egy orosz oligarcha álrokonának ígért nyertes közbeszerzéseket médiabefolyásért cserébe. Meg is érezte a párt a botrányt, második erőből a harmadik helyre esve vissza.
Keleten viszont ha valakik gyengébben teljesítettek, azok inkább a liberális és zöld pártok voltak. A térség legnagyobb tagállamában, Lengyelországban a majdnem teljes ellenzéki összefogás ellenére nyert végül 46 százalékkal, több mint nyolc pontos előnnyel, a Jog és Igazságosság, ami 22 helyet ér a konzervatív euroszkeptikusoknak. Szlovákiából Marian Kotleba fasiszta mozgalma robbanhat be az EP-be, de hozzá valószínűleg bottal se nyúlnak még a nyugati szélsőjobbosok sem, a populista-libertariánius SaS és OL'aNO viszont összesen két helyet jelent a konzervatív euroszkeptikusoknak. Az ECR Csehországban 4 képviselőre erősödött vissza, Bulgáriából, Lettországból és Szlovákiából 2-2-2, Horvátországból, Németországból és Litvániából 1-1-1 mandátumra számíthatnak, és Salviniék is várhatóan behúzhatnak egy észt képviselőt.
Végül és utolsósorban említsük meg a briteket, ahol Nigel Farage Brexit Pártja tarolt, a UKIP-pel együtt 28 mandátumot szerezve, a konzervatívok pedig négy hellyel szégyenkezhetnek a választás után, amelyre képtelenek voltak összehozni a kilépést.
A lényeg, hogy
épp a négy legnagyobb tagállamban (és a szintén nagy Lengyelországban) voltak erősek az euroszkeptikus és EU-ellenes pártok, ami bőven kárpótolta a veszteségeket.
Az sem mindegy, mihez mérjük a gyengülést. Sokuk a felmérésekben korábban mért eredményeikhez képest szerepeltek visszafogottabban, és az előző ciklusban még nem volt tőlük senki vagy csak páran lézengtek Strasbourgban. A Liga például hatról növelte 28-ra a mandátumai számát.
Kérdés, hogy így hány csoport alakulhat ki a Néppárttól jobbra. Összesen legalább 25 képviselőt kell összeszedni hét országból egy frakcióhoz. Matteo Salvininek a képviselői létszámmal nem lesz baja, önmagukban megugorják. Az új csoportját kihirdető találkozón ott volt a Liga mellett az Alternatíva Németországnak (AfD), a Dán Néppárt és a jelenleg két EP-képviselővel rendelkező Finnek pártja (volt Igaz Finnek). A kampányzárójukon feltűnt Marine Le Pen, várhatóan a Nemzeti Tömörülést is be tudják húzni. Így már csak az egy-két képviselős pártokból kell szemezgetni.
A brexit – ha valaha eljutunk oda – ismét alaposan felforgatja a viszonyokat. A konzervatív ECR és még inkább az EU-ellenes – populista EFDD derekát is brit képviselők adják. Előbbi még túlélheti a konzervatívok távozását, de utóbbit már Salviniék is széttéphetik (az AfD például még EFDD-s). A Politico, amely már az új Salvini-féle alakulattal is számol, britek nélkül csak két pártot hagy az EFDD-nél. Innen sem Nigel Farage brexit-pártjával, sem a mostani tag UKIP-pel esélytelennek lehet behozni még négy országból képviselőket.
Az Európai Parlamentben alaposan elkallódhat egy párt, ha nem tagja valamelyik csoportnak, ami nem csak pénzt jelent, például egy közös titkárság óriási terhet vesz le egy-egy párt válláról a szavazási heteken. Az EFDD és különösen az ENF így is szinte teljesen kimarad a fontosabb helyekből, mint az egy-egy jogszabályért felelős jelentéstevői szerep vagy a szakbizottsági (al)elnökségek.
A döntések befolyásolására ráadásul még egy fontos dologra lenne szükség:
be kellene járni a szavazásokra.
A VoteWatch statisztikai oldal összeállításaiban a leglógósabb EP-képviselők listáján általában szélsőjobboldali képviselők állnak az élen (a tíz legkevesebbet szavazó közül öt tartozik közéjük, plusz a független Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elődjének volt elnöke és Morvai Krisztina). Nem feltétlenül a lustaságuk áll a háttérben, részben pont amiatt nincs értelme bejárniuk, hogy ki vannak zárva a döntésekből. Felesleges bemenni, ha már a középpártok lezsírozták a többséget.
A Fidesznek is számít az uniós eredmény. Hiába nyert nagyot itthon, a kinti eredmények miatt
most Vakarhatják a fejüket a magyar kormánypártnál azok, akik elsöprő jobbos hullámban bízva szétbarmolták az európai néppárti kapcsolataikat.
A Fidesz-KDNP-t így is általában ugyanúgy 13 mandátumra mérték az EP-választás előtt hónapokkal, mint ami a végeredmény volt, és finoman szólva vitatható, hogy óriási ellenzéki nyomás alatt állva lett volna szükség a féktelen brüsszelezésre. Az se jött be, hogy rajtuk múljon a néppárti többség a szocialistákkal szemben
A szövetségeseik néppárti leszakításával se túl erős a zsarolási képességük. Az EP honlapján végeredményként írják, hogy a szlovákiai Magyar Közösség Pártja hajszállal lemaradt a bejutástól, míg az RMDSZ – amivel csak nemrég békélt meg a Fidesz, miután megpróbált ellenpólust létrehozni vele szemben – két helyet szerzett Romániában. A Fidesz közeli néppárti szövetségese, a szlovén SDS három helyet szerezhet. Ha őket is vinnék, akkor összesen 18 képviselővel gyengíthetnék az Európai Néppártot. Ez elég jelentős, de nem végzetes lenne a szocialisták előtt 29 mandátummal vezető jobbközép tömörülésnek.
A győzelmi mámor után erősen el kell gondolkodnia a Fidesznek azon, megérné-e végképp faképnél hagyni a legerősebb pártcsaládot. Még csak vezető szerepet se játszana Salviniéknél a harmadik legnagyobb pártként, bár az euroszkeptikus ECR-ben a második erő lenne lengyel barátai mögött.
Persze az is lehet, hogy a döntés már nem a Fideszen fog múlni, és egy beáldozható gyaloggá válik egy néppárti-szocialista-liberális nagykoalícióban. Hármójuk összefogásáról már a választás előtt kiszámolhatta bárki, hogy gyakorlatilag az egyetlen életképes lehetőség, bár a szélsőségesek vártnál gyengébb és a Zöldek erősebb teljesítményével elvileg akár a környezetvédő pártokat is behúzhatná a néppárti-szocialista tengely a liberálisok helyett – akár Orbánék nélkül is.