Index Vakbarát Hírportál

Hszi Csin-ping programja a budai Várban kezdődött

2024. május 9., csütörtök 11:21

Magyarországra érkezett szerdán a kínai államfő, Hszi Csin-ping elnök, akinek csütörtökön megkezdődött az első hivatalos programja, mégpedig a budai Várban, az Oroszlános kútnál, ahol katonai tiszteletadás mellett fogadta a magyar delegáció, köztük a köztársasági elnök is.

A Magyarországon tárgyaló Hszi Csin-ping kínai elnöknek csütörtökön kezdődött meg az első hivatalos programja a budai Várban. Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és házastársaik, továbbá a kormány tagjai az Oroszlános udvarban köszöntötték Hszi Csin-pinget és feleségét, Peng Li-jüant magyarországi látogatásuk második napján.

A kínai elnök a magyar köztársasági elnökkel vonult végig a katonák sorfala előtt.

A katonai tiszteletadás és a díszfelvonulás után – miután elvonult a himnuszokat játszó katonai zenekar a tribün előtt – bemutatkoztak egymásnak a delegáció tagjai. 

A magyar államfő, Sulyok Tamás a protokollnak megfelelően bemutatta a magyar delegációt, amire válaszul a Kínai Népköztársaság elnöke is bemutatta a saját delegációját.

A felek ezek után a Sándor-palotába vonultak át, ahol Sulyok Tamás a Kék szalonban fogadta Hszi Csin-ping elnököt. Vélhetően ezután a miniszterelnökségre, vagyis a Karmelita kolostorba megy a kínai államfő és kísérete, hogy találkozzon Orbán Viktor kormányfővel kora délután. Az előzetes tervek szerint a magyar kormányfő és Hszi Csin-ping megbeszéléseit követően ünnepélyes aláírási ceremónia következik.

A két államfő tárgyalásának idején momentumos aktivisták érkeztek a budai Várba, és Micimackó-jelmezbe öltözve fejezték ki nemtetszésüket a kínai elnök látogatása ellen. A nemzetközi sajtó szerint ugyanis a kínai elnök hazájában mintegy 564 kifejezés használatát blokkolták a közösségi oldalakról, mondván, azok sértőek lehetnek az elnökre nézve. Ezekből a kifejezésekből 21 a Micimackó név különböző variációit takarja. 

Mint arról beszámoltunk, Hszi Csin-ping kínai elnök szerda este 9 óra előtt pár perccel érkezett meg Budapestre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát. 

A kínai elnök tizenöt éve nem járt Magyarországon. 

A kínai államfő érkezését egyfajta „zászlóháború” is övezte, erről itt olvashat bővebben. 

(Borítókép: Hszi Csin-ping kínai elnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök. Fotó:  Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok