Index Vakbarát Hírportál

Egy youtuber 25 métert zuhant siklóernyőzés közben

2024. április 30., kedd 11:40

Anthony Vella youtuber csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte a 25 méteres zuhanást, amelynek következtében több csontja is eltört. A földet érés után alig tudott felkelni, hogy segítséget kérjen.

Több mint két hónappal ezelőtt derült ki, hogy egy magyar siklóernyős halt meg egy balesetben Monacóban. A férfi 130 méter magasságban repült, amikor pörögve zuhanni kezdett, majd becsapódott a földbe. Hasonló borzalmakon ment keresztül nemrég egy amerikai youtuber, Anthony Vella, aki videóra szerette volna venni, amint motoros siklóernyőzést tart Texasban, ám az egész rosszul sült el, így 25 méter magasból a földre zuhant. Ahogy a TMZ írja, amikor leérkezett, sikoltozott a fájdalomtól, majd szóban arra kérte az Apple intelligens személyi asszisztensét, a Sirit, hogy hívja fel a 911-et.

Vella szerencsére nem volt egyedül, mivel két szemtanúja is volt az esetnek, akik segítettek neki felvenni a kapcsolatot a mentőkkel és a feleségével. A TMZ közlése szerint a férfi 80 kilométer per órás sebességgel haladt, mielőtt lezuhant a magasból. Később ezt azzal magyarázta, hogy a repülést megelőzően kihagyott egy pontot az ellenőrzési folyamatnál, ami azzal járt, hogy a siklóernyő összeesett. Az esésnek egyébként jelentős egészségügyi következményei is lettek, mivel nyak-, hát-, kar- és medencetörést szenvedett. Miután kórházba vitték, megműtötték.

Érezzük mindannyiótok szeretetét és támogatását, és soha nem tudjuk megfogalmazni, mennyit jelent ez neki, nekem és a családunknak. Anthony nagyon izgatott, hogy végre visszanyerje az erős, eleven énjét 

– írta közösségi oldalán Vella felesége.

Anthony Vella az egész zuhanást videóra vette, amelyet itt tudnak megnézni.

Rovatok