Index Vakbarát Hírportál

Német csoda: négy év után újra a legszebb arcát mutatja az ország

2024. április 27., szombat 10:55

Hajszálra van attól Németország, hogy a beutaztató turizmusa teljes egészében felépüljön a pandémia okozta válságból. A nemzetközi vendégforgalom visszatérése tudatos munka eredménye, amihez a tematikus kampányok éppúgy hozzájárultak, mint a fenntarthatóság és a biztonság. A gazdag kulturális és történelmi örökség, a kiváló infrastruktúra és a változatos tájakra épülő, sokszínű programkínálat az európai elitben tartja Einstein, Goethe, Beethoven, Marx és Luther szülőhazáját. Bár a közelgő labdarúgó Európa-bajnokságon a német szurkolók nem Caspar David Friedrichtől várják a gólokat, a 250 éve született festő témaéve éppúgy sokakat indít útnak, mint a berlini fal leomlásának évfordulója.

Németország turizmusa erőteljes fellendülést ért el tavaly, és versenyképes maradt, miután megőrizte pozícióját az európaiak kedvenc úti céljai között – mondta Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke Chemnitzben, az ország legnagyobb beutaztató szakmai vásárán, a jubileumi 50. GTM Germany Travel Marton. Mérleget vonva ismertette, hogy a Covid-válság előtti, 2019-es csúcsévhez képest 90 százalékos felépülésről beszélhet a szövetségi köztársaság idegenforgalma, amihez Európa 93, a tengerentúli piacok pedig 81 százalékos mértékben járultak hozzá.

Comeback német módra

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a pandémia előtti rekordok esztendejét 90 millió nemzetközi vendégéjszaka és 66 milliárd eurós árbevétel jelentette, ehhez képest

az elmúlt évben már újra 80,9 millió vendégéjszakát regisztráltak, a forgalom pedig át is törte a korábbi plafonértéket 70,3 milliárd euróval.

Látványos „comeback” ez, figyelembe véve, hogy a lezárások időszakában, 2020–2021-ben a beutaztató turizmus mindössze 18-20 milliárd eurót hozott a konyhára Németországnak, miközben 31-32 milliónál többször nem is hajtották álomra fejüket náluk a látogatók. Viszonyításképp: még 2022-ben is csak 68 millió vendégéjszakát és 47 milliárd eurót mutatott a számláló.

Sőt, Petra Hedorfer idei részeredményekkel a 2024-es pozitív évkezdést is alátámasztotta:

Covid-válság előtti rekordok is megdőltek

Az Érchegység északi lábánál fekvő Chemnitzben – amely csaknem 250 ezer lakossal Szászország harmadik legnagyobb települése Lipcse és Drezda után – jövőre Európa Kulturális Fővárosa lesz. Megtudtuk azt is, hogy a legnagyobb küldőpiac, a 11,48 millió vendégéjszaka mögött álló Hollandia már 98 százalékban hozza a világjárvány előtti számokat, de a képzeletbeli dobogó másik két fokán lévő Svájc (6,79) és Nagy Britannia (6,54) is 95, illetve 94 százalékban a legszebb arcát mutatja.

Bár a felsoroltaknál jóval kisebb piac, Szlovákia már a pandémiát megelőző rekordok felett jár 27 százalékkal, de Lengyelország és Románia is plusz 20 százalékot tud felmutatni 2019-hez képest. A magyarok tavaly 733 638 vendégéjszakát töltöttek Németországban, ami 21,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, ez egyúttal azt is megmutatja, hogy hazánk mint a szövetségi köztársaság beutaztató turizmusának küldőpiaca 87 százalékban már felépült a koronavírus-járvány által okozott válságból. Ugyanezt a négyéves összehasonlítást a közlekedésben elvégezve azt látjuk, hogy

tavaly már 8 százalékkal többen utaztak vonattal Németországba, mint a Covid előtt, ugyanakkor autóval még 9 százalékkal kevesebben érkeztek, mint ahogy egyelőre a buszos, illetve repülős utasok is 10, illetve 11 százalékos elmaradásban vannak.

Németország büszke arra, hogy 2010 óta Európa második kedvenc úti célja Spanyolország mögött, Franciaországot megelőzve. Arra pedig még inkább az lehet, hogy míg a spanyolok csak 12, a franciák pedig 15 százalékkal generáltak több utazást a kontinensről, addig a németek 17 százalékkal: 46,5 millióról 53,8-ra léptek előre.

Sokszínű az utazási paletta

A szövetségi köztársaság továbbra is a földrész első számú fellegvára az üzleti utazásoknak, ám ezzel is csak 20 százalékos szelete a tortának, míg 21 százalékos súllyal bír a rokonok, barátok meglátogatása, a fennmaradó 59 százalék viszont az üdüléseké, azon belül is a hosszabb időtartamú, legalább 4 napos vakációké.

A legtöbb európai vakációzó németországi célja a városlátogatás (12,9 millió utazás), de sokan érkeznek több célállomást érintő, úgynevezett multidesztinációs túrára (4,5), míg mások a vidéki üdülést (2,9) részesítik előnyben.

Foci-Eb, Fredrich, berlini fal, Chemnitz

Az érdeklődés fenntartásában hangsúlyos a szerepe a különböző tematikus kampányoknak is, mint például Caspar David Friedrich német festő születésének 250. évfordulója, Chemnitz 2025-ben Európa Kulturális Fővárosaként, a berlini fal leomlásának 35. évfordulója, mindenekelőtt pedig a németországi labdarúgó Európa-bajnokság.

A június 14-i müncheni nyitómérkőzés és a július 14-i berlini finálé közti egy hónapnak a remélt futballsikeren túl azzal a céllal vág neki Németország, hogy a 2006-os hazai rendezésű vb-hez hasonlóan megmutassa, hogy barátságos, nyitott, befogadó, multikulturális desztináció, ez a fajta nemzeti öntudat és országimázs pedig legalább olyan fontos, mint önmagában a vendégéjszakák számának emelkedése.

(Borítókép:  Angelika Warmuth / picture alliance / Getty Images)

 

Rovatok