Index Vakbarát Hírportál

Nyomozást indítottak egy német politikus ellen orosz kenőpénz elfogadása miatt

2024. április 25., csütörtök 05:51

A drezdai ügyészség nyomozást indított Maximilian Krah, a német AfD európai parlamenti képviselője ellen, aki orosz kenőpénzt fogadhatott el Kremltől. Az ügyben állítólag hat uniós állam politikusai érintettek, köztük magyarok is.

Mint írtuk, az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) a múlt héten vizsgálatot indított Maximilian Krah, a német AfD EP-képviselője ellen amiatt, hogy pénz kaphatott egy oroszbarát oldaltól. A politikus a DPA hírügynökségnek megerősítette, hogy az FBI ki is kérdezte őt akkor, amikor az Egyesült Államokban járt (bár állítása szerint nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták meg).

A Bild legfrissebb értesülése szerint a drezdai ügyészség nyomozást indított Krah ellen orosz kenőpénzek elfogadása miatt. Időközben az is kiderült, hogy a német európai parlamenti képviselő – akivel az Index 2021 áprilisában interjút is készített – nemcsak a Kremltől, hanem Kínától is pénzt fogadhatott el. Jelenleg amiatt nyomoznak, hogy „fennáll-e a parlamenti képviselő megvesztegetésével kapcsolatos bűncselekmény alapos gyanúja”.

Orosz propagandahálózat az EU-ban

Belgiumban az ügyészség már hivatalos vizsgálatot indított amiatt az orosz befolyásolási hálózat miatt, amelyről a múlt hónapban rántották le a leplet. Csehország ugyanis márciusban jelentette, hogy orosz propagandahálózat működik az Európai Unióban, amelynek célja Ukrajna támogatásának megakadályozása. A cél elérése érdekében állítólag európai politikusokat fizettek orosz pénzből.

A cseh kormány felvette a Voice of Europe (Európa Hangja) weboldal üzemeltetőit az Oroszország elleni nemzeti szankciós listájára. A honlap, mint írták, egy orosz befolyásolási művelet része, amelynek célja Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és szabadságának megkérdőjelezése.

Egyes európai politikusok – köztük magyarok –, akik a hírportálnak dolgoztak, állítólag orosz pénzből kaptak fizetést, amely némely esetben a júniusi európai parlamenti választások kampányköltségeit is fedezte. A híroldal olyan politikusok nyilatkozatait tette közzé, akik felszólították az Európai Uniót, hogy állítsa le az Ukrajnának nyújtott támogatásokat.

A Bild szerdán azt írta, az orosz befolyásolási hálózaton keresztül állítólag hat uniós állam politikusai kaptak kenőpénzt – feltehetően orosz és Ukrajna-ellenes propagandáért. Köztük van Petr Bystron, az AfD európai parlamenti képviselőjelöltje is. Bystron ellen vizsgálatot indítottak Münchenben, és a lap szerint terhelő hangfelvételek és videók bizonyítják, hogy pénzt fogadott el a Kremltől. Petr Bystront egyébként Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke nemrég a barátjának nevezte

Rovatok