Index Vakbarát Hírportál

„Mit csinálsz?” – kérdezte a tinédzser, akit iskolatársai szeme láttára szúrtak szíven

2024. április 23., kedd 07:56

Kiderült, hogy egy tavaly ősszel halálra késelt angliai fiú korábban többször is összetűzésbe keveredett a támadójával: egyszer egy lányt védelmezett a fizikai erőszaktól, nem sokkal a halála előtt pedig petárdával dobta meg a gyilkosa.

A 15 éves Alfie Lewis még 2023 novemberében halt meg egy, az angliai Leeds melletti Horsforthban elkövetett késes támadásban. A bíróság most meghallgatta a fiú egyik iskolatársát, aki elmondta, hogy az elkövető és az áldozat között korábban is voltak összetűzések – írja a Skynews

Alfie Lewist az általános iskolájához közel, iskolatársai és a diákokra várakozó szülők szeme láttára gyilkolták meg egy 13 centiméteres konyhakéssel. Az ügyész közlése szerint a vádlott kétszer szúrta meg a fiút, egyszer a mellkasán, egyszer pedig a lábán, amelybe az a helyszínen belehalt. 

A fiú a gyilkosát nyugtatgatta

A tárgyaláson elhangzott, hogy Alfie megdöbbent és sokkos állapotba került, amikor rárontott az iskolatársa, támadójától azt kérdezte: „Mit csinálsz?”

Ezt követően a tinédzser összeesett és meghalt az általános iskola melletti úton, az iskolából távozó diákok és a rájuk váró szülők szeme láttára. A vádlott elmenekült, a fegyvert pedig a Szent Margit Általános Iskola közelében az útra hajította. 

A boncolás szerint az Alfie mellkasán ejtett késszúrás 14 centiméter mély volt és gyakorlatilag átszúrta a fiú szívét.

Bár a fiú az ügyész szerint önvédelemre hivatkozik majd a további tárgyalásokon, ennek minden tanú beszámolója ellentmond, hiszen az áldozat nem lépett fel támadólag és nem fenyegette az őt megkéselő diákot.

Nyugi!

– egy másik általános iskolás beszámolója szerint az áldozat így próbálta nyugtatgatni a támadóját a halála előtt

Egy lányt védelmezett későbbi támadójától

A fiú, aki az apjával vett részt a hétfői tárgyaláson – és korára való tekintettel jogi okokból nem lehet megnevezni – tagadja a gyilkosságot.  

A bíróság a mostani tárgyaláson két korábbi, Alfie és a támadója közötti incidensről is hallhatott. Az egyik eset 2023 júliusában történt, amikor az áldozat beavatkozott egy verekedésbe, amelyben a vádlott is részt vett, a másik pedig halloweenkor, amikor a vádlott petárdával dobta meg az áldozatot. 

Egy 15 éves lány arról számolt be az esküdtszéknek, hogy a 2023 júliusában történt verekedés az öccse és a vádlott között zajlott. A vádlott arcon ütötte a lányt, amikor az a testvére védelmére kelt, ekkor került összetűzésbe Alfie-val, aki félrelökte a támadót és azt kérdezte: „Miért bántasz egy lányt?” A támadó a földre esett, de Alfie felsegítette és kezet fogtak. 

Az ügy tárgyalása a későbbiekben folytatódik.

Rovatok