Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa audienciáján fogták el New York egyik legkeresettebb bűnözőjét

2024. április 18., csütörtök 11:20

A Szent Péter téren fogták el New York tizenkét legveszélyesebb bűnözőjének egyikét, miközben Ferenc pápa audienciája zajlott, és a tér tele volt emberekkel. A civilben dolgozó biztonságiak követték a gyanúsítottat, majd amikor megpróbált elvegyülni a tömegben, feltartóztatták. Három darab húszcentis kést találtak nála.

Késekkel felfegyverkezett férfi próbált elvegyülni a tömegben a Szent Péter téren a pápai audiencia alatt, akiről kiderült, hogy New York állam egyik veszélyes, körözött bűnözője, valamint az ukrajnai frontot is megjárta – hozták nyilvánosságra az olasz hatóságok csütörtökön.

Az MTI szerint a gyanús férfira az olasz rendőrök figyeltek fel a tér Rómához tartozó részén. Átengedték a térre vezető fémdetektoros ellenőrzésen, de a civilben dolgozó biztonságiak követték, és amikor megpróbált elvegyülni a hívők tömegében, feltartóztatták. Ellenállt, de nem tudott megszökni.

A motozáskor három darab kétélű kést találtak nála, amelyek hosszúsága elérte a húsz centimétert.

Az eset április 10-én történt, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra.

A Szent Péter téren éppen a szerdánként szokásos szabadtéri audiencia zajlott, amelyen jelen volt Ferenc pápa, a tér pedig tele volt emberekkel. Mint kiderült, az 54 éves férfi Moises Tejada, aki a tizenkét legveszélyesebb bűnöző körözési listáján szerepel New York államban.

Eddigi kihallgatásain Moises Tejada azt mondta, hogy Ukrajnából, pontosabban a háborús frontról érkezett Olaszországba. Telefonján ezt bizonyító felvételeket találtak, amelyeket katonatársaival készített.

A hatóságok információi szerint a férfi tíz napja érkezett Rómába: útleveléből az derült ki, hogy Kijevből Moldován keresztül tette meg az utat. Tejadáról annyit tudni, hogy hazájában ingatlanügynököket ejtett túszul és rabolt ki, majd 2022 februárjában távozott az Egyesült Államokból, ahonnan Ukrajnába utazott.

Rovatok