Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor üzent szövetségesének: Az ön harca jó harc, soha ne adja fel!

2023. június 10., szombat 08:13

Kedden veszi kezdetét Donald Trump bírósági tárgyalása, ahol 37 vádpontban gyanúsítják a volt amerikai elnököt, amiért titkos iratokat vitt haza a Fehér Házból, majd akadályozta a dokumentumok kezelésével kapcsolatos vizsgálatot.

Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi Twitter-posztjában támogatásáról biztosította Donald Trump volt amerikai elnököt, aki a vád szerint törvényt sértett azzal, hogy több száz titkos dokumentumot vitt haza a Fehér Házból floridai birtokára, amit többek között annak zuhanyzójában és dísztermében rejtett el.

A 37 vádpont emellett arra is kiterjed, hogy a volt amerikai elnök hazudott a nyomozóhatóságoknak, ugyanis megpróbálta megakadályozni a dokumentumok kezelésével kapcsolatos vizsgálatot.

Az ön harca jó harc, soha ne adja fel

– írta bejegyzésében a kormányfő.

Donald Trump első bírósági tárgyalása az ügyben kedden – 77. születésnapjának előestéjén – lesz a Miamiban.

Korábban is volt hasonló

Nem az első alkalom, hogy a magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította Donald Trumpot. Korábban egy közös képpel – ami 2022. augusztus 2-án, Trump bedminsteri birtokán tett látogatásakor készült – üzent a volt amerikai elnöknek.

Az akkori üzenet apropóját egy másik büntetőeljárás szolgáltatta, melyben az esküdtszék azt vizsgálta, a volt amerikai elnök fizetett-e Stormy Daniels pornófilmszínésznőnek azért, hogy a 2016-os választási kampány alatt ne mondja el, hogy évekkel korábban szexuális kapcsolata volt Trumppal.

Rovatok