Index Vakbarát Hírportál

Semjén Zsolt: Ha én lennék Ukrajna képviselője, akkor köszönetet mondtam volna ezért

2023. június 9., péntek 15:32

Az ukrán külügyi szóvivő szerint Kijev csak a sajtóhírekből tudta meg, hogy Oroszország ukrán hadifoglyokat szállított Magyarországra. Oleh Nyikolenko azt is elmondta, hogy bekérették a magyar nagykövetet, és arra kérik a magyar kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást az ukrán állampolgárokról. Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes azóta reagált a történtekre.

Mint megírtuk, az Orosz Ortodox Egyház csütörtök esti közleményéből derült ki, hogy Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló katonákat szállítottak Magyarországra. A program koordinációját Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával is. Tehát az akció egyházi keretek közt zajlott le.

Eleinte nem lehetett tudni, hogy Ukrajna tudott-e erről az akcióról, vagy pedig a hozzájárulásuk nélkül érkeztek a hadifoglyok Magyarországra. Most azonban Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a közösségi oldalán számolt be az ukrán fél álláspontjáról.

„Először a média, majd később magyar tisztviselők nyilvános nyilatkozatai jelentették, hogy Oroszország ukrán hadifoglyokat adott át Magyarországnak. Az ukrán hadifoglyok szabadon bocsátása mindig jó hír. Ukrajna, nemzetközi partnereivel együttműködve, aktívan dolgozik azon, hogy minden honvédünket hazahozza” – írja Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a hivatalos Facebook-oldalán.

Ugyanakkor az ukrán kormányt nem tájékoztatták a magyar és az orosz fél közötti tárgyalásokról. A magyar miniszterelnök-helyettes nyilvános nyilatkozataiból értesültünk arról, hogy Oroszország tizenegy magyar származású ukrán állampolgárt adott át Budapestnek

– fogalmazott a szóvivő.

Hozzátette, hogy pénteken bekérették a magyar ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és arra kérik a magyar kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást a Magyarországra szállított hadifoglyokról és haladéktalanul biztosítsanak hozzáférést hozzájuk, hogy az ukrán konzul megismerhesse egészségi állapotukat és konzuli segítséget nyújthasson nekik.

A találkozón hangsúlyozták az együttműködés összehangolásának szükségességét olyan kényes kérdésekben, mint a hadifoglyok szabadon bocsátása – tette hozzá Oleh Nyikolenko.

Semjén Zsolt: Ők nem hadifoglyok Magyarországon, hanem szabad emberek

Mandiner később szintén megkereste a történtekkel kapcsolatban Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettest, aki úgy fogalmazott: „a tizennégy kárpátaljai Magyarországon már nem »hadifogoly«, hanem szabad ember”.

Ha én lennék Ukrajna képviselője, akkor köszönetet mondtam volna ezért!

– mondta Semjén Zsolt.

Az Index megkeresésére Lattmann Tamás nemzetközi jogász a genfi egyezményrendszerre hivatkozva elmondta, hogy „a hadifogoly továbbra is katona, hadifogolyként viszont már a fogvatartó állam főhatalma alá kerül, ez jelen esetben Magyarország. Ilyenkor viszont nincs szükség a saját állam hozzájárulására, vagyis Ukrajnát nem szükségszerű megkérdezni.” 

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, pénteki percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Ukrán hadifoglyok egy fogolycserét követően 2023. május 25-én. Fotó:  Yevhenii Zavhorodnii / Reuters)

Rovatok