Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun betiltotta az öngyilkosságot Észak-Koreában

2023. június 7., szerda 19:43

Kim Dzsongun az öngyilkosságot „a szocializmus elleni árulásnak” nevezte. Utasította a helyi önkormányzatokat, hogy tegyenek megelőző intézkedéseket, miután országszerte megnőtt az esetek száma.

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor parancsot adott ki az öngyilkosság betiltására a jelentések szerint.

A diktátor „A szocializmus elleni árulásnak” minősítette az öngyilkosságot, és utasította a helyi önkormányzatokat, hogy tegyenek megelőző intézkedéseket.

Az észak-koreai állampolgárok körében megugrott az öngyilkossági esetek száma: az egyik kémügynökség szerint idén 40 százalékkal többen vetettek véget az életüknek, mint tavaly. Ennek okát a rossz életkörülményekben látják.

Van olyan megye, ahol idén 35 öngyilkossági esetet jegyeztek fel. A legtöbb esetben egész családok vetettek véget az életüknek – írja a The Sun.

Észak-Koreában eközben az éhenhalás okozta halálesetek száma megháromszorozódott az elmúlt évben.

A tisztviselők azonban nem tudnak semmilyen jó ötlettel előállni a tragédiák megfékezésére. Az öngyilkosságok többségét a súlyos szegénység és az éhezés okozta, így jelenleg senki sem tud ellenintézkedéssel előállni.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok