Index Vakbarát Hírportál

Ukrán államtitkár az ellentámadásról: Két-három emberen kívül senki nem tudja a nagy titkot

2023. május 29., hétfő 19:42

Kosztyantin Vascsenko, az ukrán védelmi minisztérium államtitkára a pozsonyi Globsec fórumon elárulta, hogy „csak két vagy három” ember tudja az országban, mikor kezdődik Ukrajna várva várt ellentámadása Oroszország ellen.

„Az ellentámadás nemcsak katonai, hanem diplomáciai és információs jellegű is. Látjuk, hogy az ellenségeink nagyon idegesek, mert a halálra várni még a halálnál is rosszabb. Talán három ember tudja, mikor kezdődik pontosan az offenzíva. Én sem tudok semmi konkrétat, de szerintem a közeljövőben adják ki a parancsot” – idézte Vascsenkót a The Guardian.

Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára nemrég a BBC-nek adott interjút, amelyben kifejtette, hogy Ukrajna már felkészült az ellentámadás megindítására az inváziós erők ellen.

Most már tényleg küszöbön a nagy katonai akció

A beszélgetésben Olekszij Danilov sem nevezett meg pontos dátumot, de úgy fogalmazott, hogy a visszafoglalásra irányuló támadás „holnap, holnapután vagy egy hét múlva” is megkezdődhet.

Hozzátette: az akció egy olyan „történelmi lehetőség”, amelyet „nem szalaszthatnak el”. Kiemelte, hogy az ukrán fegyveres erők akkor indítanak offenzívát, amikor a parancsnokok úgy látják, hogy „a legjobb eredményt érhetik el”.

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke a japán NHK Newsnak pár napja azt mondta, hogy az Ukrán Fegyveres Erők már rendelkeznek a minimális mennyiségű fegyverzettel a hamarosan kezdődő ellentámadáshoz.

Hozzátette azonban: Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja területei felszabadítását.

Ukrajna már hónapok óta tervezi az ellentámadást, azonban a lehető legtöbb időt akarják a csapatok kiképzésére és katonai felszerelések fogadására fordítani.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, hétfői percről percre frissülő cikkünket itt találja.

Rovatok