Index Vakbarát Hírportál

Az elmúlt évtizedek legnagyobb földrengése rázta meg Melbourne-t

2023. május 29., hétfő 17:31

Az elmúlt 120 év legnagyobb földrengése rázta meg Melbourne városát. A földmozgás megingatta az épületeket, de végül kevés kárt okozott.

Az előzetes információk szerint a 3,8-as erősségű rengés Sunbury északnyugati külvárosában, helyi idő szerint vasárnap 23 óra 41 perckor történt, 2 kilométeres mélységben – közölte a Geoscience Australia kormányzati ügynökség.

Adam Pascale, a Victoria állambeli Szeizmológiai Kutatóközpont vezető tudósa szerint ez a földrengés volt a legnagyobb Melbourne 40 kilométeres körzetében az 1902-ben történt 4,5-es erősségű rengés óta.

A Geoscience Australia közölte, hogy több mint 21 ezer jelentést kapott a rengésről, a lökéshullámokat a Melbourne-től mintegy 150 kilométerre északra fekvő Bendigo városában is érezni lehetett – írja a CNN.

„Olyan érzés volt, mintha egy repülőgép zuhant volna le a házam mellett, vagy ilyesmi” – mesélte egy lakos.

Egy másik szemtanú azt mondta, hogy ijedtében „egy machetével rohant ki a házból” pizsamában.

Az ausztrál meteorológiai hivatal a Twitteren azt közölte, hogy a rengés nem fenyegetett cunamival, ugyanakkor a katasztrófavédelem lehetséges utórengésekre figyelmeztetett a közösségi oldalán.

Ausztráliában nem olyan gyakoriak a földrengések, bár a kontinensen is tapasztalható szeizmikus aktivitás a tektonikus lemezek mozgása miatt.

2021-ben Victoria államban egy 5,9-es erősségű földrengés történt, amely kisebb szerkezeti károkat okozott Melbourne-ben.

Rovatok