Index Vakbarát Hírportál

Felkerült az ukrán halállistára a román szenátor, aki Ukrajnától csatolna el területeket

2023. március 25., szombat 07:52

Diana Sosoacă, a román szenátus tagja azt akarja elérni, hogy Románia kapja vissza a két világháború között hozzá tartozó területeket, így Ukrajna déli területeinek egy részét is. Ukrajna szankciókat vezetne be a politikus ellen, aki ezt fenyegetésként értékelte. Korábban az ukrán sajtó is hasonlóan szélsőséges nézetektől volt hangos, amely főleg a magyarellenességben nyilvánult meg.

Diana Sosoacă, a román szenátus tagja pénteken törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben Romániának követeli Ukrajna déli részét, szombaton pedig

a román szenátor bekerült a Mirotvorec adatbázisba

– írja a TASZSZ.

Mindez azok után történt, hogy Diana Sosoacă „a Románia és Ukrajna közötti Jószomszédsági és Együttműködési Szerződés felmondását” követeli. A tervezet szerint azt szándékozik elérni, hogy Románia kapja vissza a két világháború között hozzá tartozó területeket, így Ukrajna déli területeinek egy részét is. A stirileprotv.ro forrására hivatkozva azt írja,

A FOLYAMAT CSAK ROMÁNIA HADÜZENETÉVEL LENNE LEHETSÉGES.

Erre válaszul az ukrán külügyminisztérium szankciók bevezetését kezdeményezte a „nemzetbiztonsági fenyegetést jelentő személy ellen”, amelyet Sosoacă halálos fenyegetésnek tekint. Szerinte Ukrajna ezen lépése csak megerősíti annak helyességét, hogy az általa elcsatolni kívánt területeknek Romániához kell tartozniuk a jövőben.

Mi az a Mirotvorec?

A Mirotvorec nevű ukrán nacionalista weboldal 2014-ben jött létre. Az oldal olyan civil szervezetként állította be magát, amely a nemzetbiztonság elleni bűncselekmények és az ukránok biztonsága elleni cselekmények vizsgálatával foglalkozik. 2021-ben az Európai Parlament felszólította Ukrajnát, hogy tiltsák be az oldalt.

Semmilyen formában nem támogatja és nem ápol kapcsolatot a Mirotvorec portállal az ukrán állam

– közölte akkor az ukrán belügyi tárca. Mint mondták, semmilyen formában nem használják fel az ott található információkat és adatokat – írja a Kárpáthír.

Magyarországot is támadták

A parlament felszólítása előtt az ukrán nacionalista weboldal elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába a magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak nevét és címét is.

Öt kettős állampolgár adatai lettek nyilvánosak, mindnyájan kárpátaljai önkormányzati vezetők vagy képviselők.

Ukrajnában hivatalosan törvénysértésnek számít a kettős állampolgárság, bár a törvényt korábban elég lazán kezelték, de az említett esetig nem volt központi téma.

AZ UKRINFORM UKRÁN ÁLLAMI HÍRÜGYNÖKSÉG AZONBAN KÖZZÉTETT EGY VIDEóFELVÉTELT, AMELYEN KÁRPÁTALJAI MAGYAROK ÁLLAMPOLGÁRI ESKÜT TESZNEK A BEREGSZÁSZI MAGYAR KONZULÁTUSON.

A videó nagy port kavart, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter is kénytelen volt reagálni. Kijelentette, hogy amennyiben Magyarország nem hívja vissza a beregszászi magyar konzult, akkor Ukrajna fogja kiutasítani. Az ukrán politikus szerint ez már politikai ügy, ezért tárgyalni fog Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter „kifejezetten barátságtalan” lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar főkonzulátuson rejtett kamerával készített felvételeket felhasználták az ukrán választási kampányban, a magyarellenességet szavazatszerzési célra használva. A felvételek a tárcavezető szerint megbízásból készülhettek és szivároghattak ki.

Rovatok