Index Vakbarát Hírportál

Ezrek tüntettek Dániában egy munkaszüneti nap tervezett eltörlése miatt

2023. február 5., vasárnap 21:44

Ezrek tüntettek vasárnap a dán fővárosban, Koppenhágában egy törvénytervezet ellen, amellyel a kormány eltörölne egy munkaszüneti napot a megnövekedett védelmi kiadások fedezésére.

A megmozdulásra az ország legnagyobb szakszervezetei szólítottak fel, amelyek ellenzik az úgynevezett nagy imádság napjának eltörlését, amelyet 1686 óta ünnepelnek a helyi keresztények a húsvétot követő negyedik pénteken.

A szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt a tiltakozáson, amivel ez lenne az utóbbi több mint tíz év legnagyobb megmozdulása Dániában.

Az ünnepnap eltörlését decemberben javasolta a kormány a magasabb adóbevételek érdekében, hogy ebből fedezni lehessen a skandináv ország megnövekedett védelmi kiadásait az ukrajnai orosz hadművelet nyomán. A koppenhágai kabinet 2030-ig a GDP 2 százalékára emelné a védelmi költségvetést összhangban a NATO-elvárásokkal. Az ehhez szükséges 4,5 milliárd dán korona (233 milliárd forintot) nagy részét az ünnepnap eltörléséből befolyó adóbevételekből finanszíroznák.

Ugyanakkor a szakszervezetek, ellenzéki képviselők és közgazdászok megkérdőjelezték a javaslat értelmét. Egyes szakemberek szerint a munkaszüneti nap eltörlésének aligha lennének hosszú távú hatásai, mivel a munkavállalók más módon kompenzálnák munkaidejüket. A dán munkajog szerint ugyanis a fizetést és a munkaidőt nagy részben a kollektív szerződések határozzák meg a jól szervezett munkavállalói és munkáltatói képviseletek között állami beavatkozás nélkül.

A kis parlamenti többséggel rendelkező dán kormány ugyanakkor bejelentette, hogy az ellenállás dacára is keresztül fogja vinni a vonatkozó törvényt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint az európai országok közül Dániában az egyik legalacsonyabb a munkaidő.

(Borítókép: Tüntetők Dániában 2023. február 5-én. Fotó: The Ritzau Scanpix/Emil Helms / Reuters)

Rovatok