Index Vakbarát Hírportál

Vallott a Wagner egykori parancsnoka: Prigozsin maga az ördög

2023. január 31., kedd 10:34

A Wagner-csoport volt zsoldosa a CNN-nek adott exkluzív interjújában azt mondta, hogy az Ukrajnában tapasztalt brutalitás végül arra késztette, hogy dezertáljon.

A Wagner harcosait gyakran kevés információval küldték harcba, és a cég kegyetlenül bánt a vonakodó újoncokkal − mondta Andrej Medvegyev a CNN-nek. A férfi Norvégia fővárosából, Oslóból adott interjút, ahol menedékjogot kért, miután Oroszországból átlépte az ország sarkvidéki határát.

Összeterelték azokat, akik nem akartak harcolni, és az újonnan érkezők szeme láttára lelőtték őket. Hoztak két foglyot, akik nem voltak hajlandóak harcolni menni, és mindenki szeme láttára lelőtték őket, majd eltemették őket a lövészárokban

− állítja.

A CNN nem tudta függetlenül ellenőrizni a férfi beszámolóját, a Wagner-csoport pedig nem válaszolt a csatorna megkeresésére.

A 26 éves férfi, aki elmondása szerint korábban az orosz hadseregben szolgált, önkéntesként csatlakozott Wagnerhez. Kevesebb mint tíz nappal azután, hogy 2021 júliusában aláírta szerződését, átkelt Ukrajnába, és a donyecki régió frontvárosának, Bahmutnak a közelében teljesített szolgálatot. A zsoldoscsoport kulcsfontosságú szereplővé vált Oroszország ukrajnai inváziójában.

Medvegyev elmondta, hogy közvetlenül a csoport alapítóinak, Dimitrij Utkinnak és Jevgenyij Prigozsin orosz oligarchának jelentett. Prigozsinra úgy hivatkozik, mint „az ördögre”.

Ha hős lenne, akkor fegyvert fogott volna, és a katonákkal harcolna

− mondta Medvegyev.

Prigozsin korábban megerősítette, hogy Medvegyev az ő magánhadseregénél szolgált, és azt mondta, hogy „büntetőeljárás alá kellett volna vonni a foglyokkal való rossz bánásmód miatt”.

Medvegyev a CNN-nek azt mondta, hogy nem akarja kommentálni, hogy ő maga mit tett, amikor Ukrajnában harcolt.

Menet közben improvizáltak az egységek

Wagnernek nem volt taktikai stratégiája, a csapatok menet közben találták ki a haditerveket − mondta Medvegyev.

Egyáltalán nem volt valódi taktika. Csak információkat kaptunk az ellenfél helyzetéről. Nem voltak határozott parancsok arról, hogyan kell viselkednünk. Mi terveztük meg lépésről lépésre, hogyan fogunk eljárni. Ki fog tüzet nyitni, milyen váltásaink lesznek… Hogy a művelet hogyan fog kinézni, az a mi problémánk volt

− mondta.

Elmondta, hogy ukrajnai bevetésének hatodik napján már tudta, hogy nem akar visszatérni egy újabb bevetésre, miután szemtanúja volt annak, hogy a csapatokat ágyútölteléknek használták.

Kezdetben tíz ember volt a parancsnoksága alatt, azonban ez a szám folyamatosan nőtt, miután elítéltek is csatlakozhattak hozzá.

Egyre többen haltak meg, és egyre több és több ember érkezett. Végül rengetegen voltak a parancsnokságom alatt. Nem tudtam megszámolni, hányan voltak. Folyamatos volt a fluktuáció. Halottak, újabb elítéltek, újabb holttestek, újabb elítéltek

− mondta. 

Nem fizetnek az elesettek családjának

Érdekvédelmi csoportok szerint a harcoló elítélteknek azt mondták, hogy a családjuk ötmillió rubelt (25 millió forintot) kap, ha ők meghalnak a háborúban.

A valóságban azonban „senki sem akart ennyi pénzt fizetni” − mondta Medvegyev. Azt állította, hogy sok oroszt, aki a harcokban halt meg, „egyszerűen eltűntnek nyilvánítottak”.

Medvegyev az interjúban időnként elérzékenyült, és azt mondta a CNN-nek, hogy a háború mindkét oldalán látott bátor embereket.

Tudják, bátor embereket láttam mindkét oldalon, az ukrán oldalon is, és közöttünk is… Csak azt akarom, hogy tudják ezt

− mondta.

Hozzátette, hogy most meg akarja osztani a történetét, hogy segítsen Prigozsint és Vlagyimir Putyin orosz elnököt bíróság elé állítani. „Az oroszországi propaganda előbb-utóbb nem fog működni, az emberek fel fognak lázadni, és minden vezetőnk le lesz fogva. És egy új vezető fog felbukkanni.”

A Wagnert gyakran jellemzik Putyin nem hivatalos hadseregeként. 2014-es megalakulása óta világszerte számos konfliktusban részt vesz, és háborús bűncselekményekkel vádolják Afrikában, Szíriában és Ukrajnában.

Arra a kérdésre, hogy tart-e attól, hogy úgy jár, mint a Wagner egy másik dezertőre, Jevgenyij Nuzsin, akit kamerák előtt gyilkoltak meg egy kalapáccsal, Medvegyev azt mondta, hogy Nuzsin halála bátorította őt a távozásra.

Csak azt mondanám, hogy az eset bátrabbá, elszántabbá tett

− mondta.

(Borítókép:  Olga MALTSEVA / AFP)

Rovatok