Index Vakbarát Hírportál

Korábbi szövetségesei már bírálják Giorgia Melonit a kormányalakítás miatt

2022. október 7., péntek 20:28

Egy hónappal a választási győzelme után már bírálják saját jobboldali szövetségesei Giorgia Melonit.

Egy hónappal a választási győzelme után Giorgia Meloni most koalíciós kormányt próbál alapítani a másik két koalíciós partnerrel, Matteo Salvini bevándorlásellenes Legájával és Silvio Berlusconi jobbközép Forza Italiájával.

A Rómában terjedő pletykák szerint Giorgia Melonit azért illetik kritikával korábbi szövetségesei, mert fajsúlyos végrehajtó hatalmat szeretne létrehozni, ehhez pedig nem politikusok kellenek a fontos minisztériumokba, hanem technokraták. Sokan egyenesen a technokrata elődjéhez, Mario Draghihoz hasonlították – írja az Euractiv

 Ebbe a kormányba én az arcomat teszem bele. Jól akarom csinálni, a pillanat fontos, mindent meg fogunk tenni

– nyilatkozta Meloni egy két és fél órás pártértekezleten. Azonban több jobboldali szövetségese is nemtetszésének adott hangot, és új neveket ajánlottak fel neki. A belügyminisztérium vezetői posztjára elsőként Matteo Salvini Liga-vezér jelentkezett be, Giorgia Meloni azonban semmilyen ígéretet nem tett neki. 

A soron következő olasz kormány egyik legnagyobb kihívása a helyreállítási alapból származó uniós pénzek lehívása lesz a szükséges reformokkal együtt, amelyeket végre kell hajtania. A Draghi-kormány folyamatosan halogatta a dolgot, késlekedett a program végrehajtásával és ezért az ő kormányának kell szembenéznie ezzel – állította Giorgia Meloni. 

 Nehéz helyzetet örököltünk: a nemzeti gazdaságélénkítési terv késedelmei nyilvánvalóak és nehezen behozhatóak

– jelentette ki. 

Rovatok