Index Vakbarát Hírportál

Amerika és Dél-Korea rakétával válaszolt Észak-Korea rakétájára

2022. október 5., szerda 06:55

Dél-Korea és az amerikai hadsereg közösen rakétákat lőtt a tengerbe – közölte Szöul. Ezzel válaszoltak arra, hogy kedden Észak-Korea rakétát lőtt ki Japán fölött.

Észak-Korea kedden próbaképpen öt év óta először lőtt át Japán fölött közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát, ami arra kényszerítette Japánt, hogy evakuálja a lakosságot. Idén Phenjan már két interkontinentális rakétát tesztelt, de azok röppályája kikerült más országokat.

Válaszul az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea hadgyakorlatokat tartottak erődemonstrációként. A rakétákat a Koreai-félsziget és Japán közötti Keleti-tengerre – más néven Japán-tengerre – lőtték ki.

Szerdán Dél-Korea és az Egyesült Államok egy-egy pár amerikai gyártmányú Army Tactical Missile System elnevezésű rakétát lőtt ki. John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elmondta,

a kilövés célja az volt, hogy megmutassuk, az Egyesült Államok és szövetségesei bevetésre készen tartják a katonai erőiket, hogy válaszoljanak az északi provokációkra.

Dél-Korea rakétája meghibásodott

Egy dél-koreai rakéta röviddel a kilövés után meghibásodott, lezuhant, de nem okozott halálesetet – jelentette a hadsereg. A dél-koreai hadsereg bocsánatot kért, miután az Egyesült Államokkal a közös hadgyakorlatban a sikertelen rakétaindítás riadalmat keltett Gangneung tengerparti város lakói körében. A lakosság hallotta a robbanást és látta a fényeket.

Phenjan döntését, hogy kedden rakétát küldött Japán fölé, szándékos provokációnak tekintették, hogy felhívják Tokió és Washington figyelmét. Kisida Fumio japán miniszterelnök „erőszakos magatartásnak” minősítette a kilövést, Joe Biden amerikai elnök pedig a Kisidával folytatott telefonbeszélgetés alkalmával megerősítette Washington „vasszigorú elkötelezettségét” Japán védelme mellett.

Amikor a rakéta kedden Japán fölé repült, az északi országrészben, többek között Hokkaidó szigetén és Aomori városában az emberek szirénák zajára és szöveges figyelmeztető üzenetekre ébredtek:

Észak-Korea a jelek szerint rakétát indított. Kérjük, hagyják el otthonaikat és meneküljenek a föld alá vagy óvóhelyekre.

Az ENSZ tiltja Észak-Koreának, hogy ballisztikus és nukleáris fegyvereket teszteljen. A rakéták kilövése más országok felé vagy fölött, figyelmeztetés vagy egyeztetés nélkül, sérti a nemzetközi normákat.

Egy hét alatt az ötödik észak-koreai kilövés

Észak-Korea keddi rakétaindítása volt az ötödik, amelyet Phenjan egy héten belül végrehajtott.

Számos kísérletben a rakéta nagy magasságot ér el, hogy elkerülje a szomszédjai feletti repülést.

A Japán fölött vagy Japán mellett történő kilövés azonban lehetővé teszi az észak-koreai tudósok számára, hogy olyan körülmények között teszteljék a rakétákat, „amelyek jobban reprezentálják azokat a körülményeket, amelyek a valós használat során állnának fenn” – mondta Ankit Panda elemző a Reuters hírügynökségnek.

Ezek az akciók hozzájárultak az Észak-Korea és Japán közötti tartós feszültséghez, amely Korea 1910 és 1945 közötti japán gyarmatosításában, valamint abban gyökerezik, hogy Észak-Korea japán állampolgárokat ejtett túszul.

Szeptemberben Észak-Korea törvényt fogadott el, amelyben atomfegyverrel rendelkező államnak nyilvánította magát, Kim Dzsongun pedig kizárta a denuklearizációról szóló tárgyalások lehetőségét.

Rovatok