Index Vakbarát Hírportál

Aleksandr Vucic: Jobban félek, mint bármikor

2022. október 4., kedd 18:51

A szerb elnök attól fél, nem tudja majd megtartani országát, ugyanis egy „újabb sztálingrádi csatára” számít. Aleksandr Vucic szerint egy nagyon nehéz korszak előtt áll Szerbia.

Az ukrajnai háború miatt a szerb elnök, Aleksandr Vucic úgy véli, hogy még a kilencvenes éveknél is nehezebb időszak előtt áll Szerbia.

Jobban félek, mint eddig bármikor attól, hogy mi vár majd Szerbiára

– mondta a szerb elnök, aki egy újabb sztálingrádi csatától tart, ami szerinte hamarabb bekövetkezik, mint azt sokan gondolják. „A kérdés az lesz, hogy hová tartunk mi, szerbek, mit kezdünk majd magunkkal” – vélekedett.

Sikerül-e majd megőriznünk a Duna jobb és bal partját is magunknak, hogy az ne legyen valaki másé?

– tette fel a kérdést Aleksandr Vucic a Szabad Magyar Szó szerint.

A szerb elnök egyébként épp tegnap járt Magyarországon, ahol Orbán Viktorral és Karl Nehammer osztrák kancellárral tárgyalt migrációs kérdésekben. Egyetértettek abban, hogy a legsúlyosabb állapotok a nyugat-balkáni útvonalon alakultak ki, ahol már éles fegyvereket is használnak. Szerbiában is egyre nő a migránsok száma, csak Oroszországból 17 ezren érkeztek eddig. A szerb elnök felhívta a figyelmet, hogy január 1-jétől új európai vízumpolitika nehezíti a szerb emberek utazását. 

(Borítókép: Aleksandr Vucic 2022. október 3-án. Fotó:  ATTILA KISBENEDEK/AFP)

Rovatok