Index Vakbarát Hírportál

Mérgező gáz szivárgott egy tartályból, többen meghaltak

2022. június 27., hétfő 21:26

Legalább tízen meghaltak, és 251-en egészségkárosodást szenvedtek hétfőn, mert léket kapott egy mérgező gáz tárolására szolgáló tartály a jordániai Akaba kikötőjében – jelentette a jordán állami televízió.

Az arab ország hatóságai felszólították a vörös-tengeri kikötő lakosait, hogy maradjanak otthon, és zárják be az ablakokat. A legközelebbi lakott terület a kikötőtől 25 kilométerre található. Egyelőre nem tudni, pontosan milyen gáz szivárgott ki.

A Petra jordániai hírügynökség tájékoztatása szerint a tartály szállítás közben sérült meg. Az állami televízió Twitter-oldalán közzétett egyik felvételen a tartályt lehet látni, ahogyan leszakad a csörlőről, és az egyik hajó fedélzetének csapódva sárgás gáz kezd terjedni a levegőben, miközben az emberek próbálnak minél messzebb kerülni.

Az al-Mamlaka jordániai televízió úgy tudja, 199 sérültet kezelnek kórházban.

A polgári védelem közölte, hogy vegyvédelmi alakulatok még a szivárgás elállításán fáradoznak. Az állami tévé hozzátette, hogy repülőgépeket is küldtek evakuálásra a városba. Biser Haszavni jordániai miniszterelnök szintén Akabába indult. A kormányfő a belügyminiszter vezetésével munkacsoportot hozott létre a történtek kivizsgálására.

Akaba a Vörös-tenger északi csücskén található, átellenben az izraeli Eilat városával. Mindkét város népszerű a turisták körében. Egyelőre nincsenek értesülések arról, hogy a gázszivárgás érintette volna az izraeli várost is – számolt be az MTI.

Rovatok