Index Vakbarát Hírportál

Autóban szeretkeztek, a biztosító fizeti a következményeket

2022. június 27., hétfő 13:10

A nem mindennapi történet jogi precedenst teremthet, sőt a biztosítási díjak emelkedését is hozhatja.

Az Egyesült Államokat figyelve már nem egy esetben számoltunk be a mi normáink szerint elképesztően bizarr perekről.

A legújabb eset azonban valószínűleg minden eddigit felülmúl.

Egy fiatal hölgy a barátjával annak autójában szexelt. Ennek következményeként a hölgy elkapta a humán papillomavírust, röviden HPV-t, és per lett a dologból. A hölgy szerint barátja tudott róla, hogy nemi beteg, de őt nem figyelmeztette.

A dolog odáig fajult, hogy végül a férfi autójának biztosítóját kötelezték a szerintük keletkezett kár megfizetésére, ami nem kevesebb mint 5,2 millió dollár, vagyis mintegy kétmilliárd forint. Az autó biztosítója abszurdnak ítélte meg a dolgot, és többször is fellebbezett. A biztosító, a GEICO (Government Employees Insurance Company) több mint hét évtizedes történetében nem fordult elő hasonló eset, de azt hiszem, kijelenthetjük, hogy semmilyen biztosító nem találkozott még ilyennel.

A bíróság hosszasan mérlegelte a dolgot, és úgy ítélte meg, hogy az autó tulajdonjogával összefüggő testi sérülés keletkezett, amiért bizony az autó biztosítója kell hogy fizessen. A Missouri Bíróság ezért elutasította a biztosító fellebbezését.

Az esetet több elemző, például Angel D. Mitchell amerikai bíró is aggályosnak ítélte meg, hiszen az Egyesült Államokban sok minden múlik az úgynevezett precedensjog vonatkozásain. Mivel a bíróság a biztosító fellebbezését többször is elutasította, és az eredeti ítéletet ily módon helybenhagyta, az elemzők szerint további ilyen és ehhez hasonló kártérítési perek várhatók.

Ezek pedig egyértelműen a biztosítási díjak emelkedését vonják majd maguk után.

Az esetről a Kansas City Star mellett az orvosi szakmai oldalak is beszámoltak, hiszen annak a HPV kezelési költségeinek szempontjából is érdekes vonatkozásai lehetnek a jövőben. Ezek után már túlzottan nagy fantázia sem kell ahhoz, hogy megpróbáljuk elképzelni, milyen, az autóban keletkezett eseményekért tehetik felelőssé az autóbiztosítókat.

A biztosító, tehát a GEICO egyébként azzal is érvelt, hogy a hölgy maga felel a dologért, miután beleegyezett a biztonságos szex alapelveinek mellőzésébe. A bíróságot azonban ez sem hatotta meg, így kénytelen lesz fizetni a biztosító. Utolsó reményük a szövetségi fellebbviteli bíróság, jelenleg itt tart az ügy. 

(Borítókép: chrisboy2004 / Getty Images Hungary)

Rovatok