Index Vakbarát Hírportál

Előkerült Brian Laundrie búcsúlevele: barátnője is azt akarta, hogy ölje meg

2022. június 25., szombat 09:26

Újabb fordulóponthoz ért a Gabby Petito meggyilkolásának ügyében indított eljárás, ugyanis nyilvánosságra került barátja, Brian Laundrie levele. A papírokból kiderült, könyörületből ölte meg barátnőjét, aki szintén ezt akarta – legalábbis ezt állítja.

Brian Laundrie és Gabby Petito ügye már hónapok óta húzódik, és egyre több részlet kerül nyilvánosságra a rejtélyes esetről. Előbbi egy kirándulásuk alkalmával gyilkolta meg szerelmét még tavaly nyáron, majd tettei súlyát érzékelve saját magával is végzett. Hogy pontosan mi volt az indíték, arról eddig nem lehetett tudni, ám most nyilvánosságra került Laundrie búcsúlevele, egy nyolcoldalas dokumentum, amelyben bővebben kifejti, mi történt pontosan – írja a Fox News.

Ahogy a levélben leírta, Petito elesett és megsérült, amikor Wyomingban kirándultak, így pusztán szerette volna megszabadítani a fájdalomtól. Elmondása szerint próbáltak még sötétedés előtt visszatérni a kocsijukhoz, így át akartak kelni a patakon, majd egy csobbanásra és egy sikolyra lett figyelmes. Próbálta megkeresni Petitót, a nevét kiabálta, és amikor rátalált, azt tapasztalta, hogy nehezen lélegzik és kihűlt.

Mint írta, míg az erdőben voltak, hőség volt, de éjszakára leesett a hőmérséklet, a lány pedig teljesen átázott, így még jobban fázott. Bár felemelte, és a patak mentén vitte őt, ameddig csak bírta, végül teljesen kimerült. Tüzet rakott, hogy Petito felmelegedjen, de azt nem tudta megítélni, milyen messze lehet a kocsijuk, csak azt, hogy a túloldalon van.

Amikor kihúztam Gabbyt a patakból, nem tudta megmondani, mi fáj. Volt egy kis dudor a homlokán, ami egyre csak nőtt. Fájt a lába, a csuklója, reszketett a hidegtől, amíg cipeltem, folyamatosan jajgatott a fájdalomtól. Mikor mellette feküdtem, heves rázkódások közepette, zihálva a fájdalomtól könyörgött, hogy legyen vége a szenvedéseinek

– olvasható a levélben, amelyben Laundrie azt is kifejtette, Petito nem hagyta, hogy átkeljen a patakon, mivel félt attól, ha elmegy, és a tűz kialszik, akkor halálra fagy. 

Nem tudom, mennyire voltak súlyosak Gabby sérülései. Csak annyit, hogy komoly fájdalmai voltak. Azt hittem, könyörületes tett volt, hogy ő is ezt akarta, de már látom, mekkora hibát követtem el. Bepánikoltam. Sokk hatása alá kerültem

– írta, valamint azt is megjegyezte, miután megölte a lányt, tudta, hogy nem sokáig bírja nélküle, így véget vetett a saját életének is. Bár először azt szerette volna, ha valamelyik barátja öli meg őt, nem akarta, hogy az ő hibája miatt börtönbe kerüljenek. Ahogy a levélben azt is részletezte, ne nehezítsék meg a családja életét, mivel már két gyermeküket vesztették el, így a történtek épp elég sokkolóak a számukra. 

Csatározásba kezdett a két család

Mint ismeretes, Gabby Petitót még augusztus végén gyilkolhatták meg, ám a maradványaira csak szeptember közepén bukkantak rá egy wyomingi nemzeti parkban. Megállapították, hogy halálát fojtogatás, valamint fejsérülés okozta. Párja, Brian Laundrie, akivel utoljára látták, szeptember 1-jén tért haza a szüleihez, és kamu üzeneteket küldött Petito telefonjáról, mintha még élne. A fiú ezt követően a családjával ment nyaralni, ám akkor még nem jelentették be a lány eltűnését. Erre szeptember 11-én került sor, ám a hatóságok hiába keresték otthonában Laundrie-t, senki nem nyitott ajtót.

Két nappal később a fiú öngyilkosságot követett el, feltehetőleg apja egyik fegyverével, amelyet a holtteste mellett találtak meg a rendőrök. A két család azóta teljesen összeomlott, Petito szülei azzal vádolják Laundriékat, miszerint tudhattak a gyilkosságról, és arról is, hol a lány holtteste, így egy panaszt nyújtottak be a bíróságra. A Laundrie család ügyvédje ugyanakkor kijelentette, biztosak abban, hogy elutasítják a keresetet, mivel a benne foglaltak nem vonnak maguk után büntetőjogi felelősséget. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép:  Brian Laundrie 2021. augusztus 12-én. Fotó: Handout / Moab City Police Department / AFP) 

Rovatok