Index Vakbarát Hírportál

Száműzik a gyilkos rollerek tömegét Rómából

2022. június 24., péntek 21:34

Az elektromos rollerek voltak hivatottak tehermentesíteni az olasz főváros forgalmát. Ezzel szemben csak bosszúságot, sőt halált okoznak. A járgányok több mint 40 százalékát kitiltják a közlekedésből.

A rómaiak megelégelték, hogy a világ vitathatatlanul egyik legszebb városában önelégült rolleresek és elhagyott járgányaik zárják el a járdákat, idegesítik az autósokat, és végzetes kimenetelű baleseteket okoznak.

Három éve engedélyezték az elektromos rollerek kölcsönzését. Azóta nemcsak az ezzel foglalkozó cégek száma szaporodott gomba módra, hanem főleg a bérelhető eszközöké, amelyekből 14 ezer, jobbára hanyagul elvetett állja el az utat.

Napi rendszerességgel ugyanis alig 2 százalékát, csupán 270-et használnak közülük.

Elterjedésük óta négyen haltak meg rollerezés közben. Róma sürgősségi osztályain háromnaponta legalább egy elektromos rollerhez köthető súlyos sérülést kezelnek.

Hét cég kapott engedélyt arra, hogy a kölcsönzés mellett akkumulátorcserével, javítással, a rollerek kiszállításával, nem utolsósorban pedig a Róma folyójába, a Teverébe hányt roncsok kihalászásával foglalkozzon.

A nagyszámú, használaton kívüli közlekedési eszköz bosszantó kihívás, mindenekelőtt a fogyatékkal élők számára.

„Halálos csapdának” nevezi a hányaveti módon elhagyott rollereket Giuliano Frittelli, a vakok és gyengén látók szövetségének vezetője, aki belvárosi irodája közelében maga is gyakran belebotlik a földön heverő rollerekbe.

Ráadásul nesztelenek, így közlekedés közben is fenyegetik azokat, akik nem látnak.

Az általa vezetett szövetség kezdeményezte, hogy az elektromos rollereket csak kijelölt, zárt helyen parkolhassák, és azt is, hogy legalább 30 decibeles zaj kibocsátására kötelezzék a gyártókat, amely figyelmeztetésül szolgál a közlekedésben.

Frittelli szerint egyébként nemcsak a gyengén látókat veszélyeztetik a rollerek, hanem a kerekesszékkel közlekedőket, az időseket és a babakocsit toló szülőket is.

Radikális korlátozások

A jövő év elejétől csupán 9000 roller engedélyét újítja meg a város, és háromra csökkenti a kölcsönzőcégek számát – mondta a CNN-nek a római városháza közlekedési tanácsosa.

Azt is tervbe vették, hogy a rollerek egy százalékát a külvárosokban üzemeltetik, azzal a szándékkal, hogy az ott élők megtehessék az utolsó métereket a metrómegállóktól az otthonukig, vagy hogy gyorsan elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat autó nélkül.

Veszélyt jelentenek az emberekre, és gondot okoznak a városnak

– érvelt Eugenio Patanè, aki felhívta a figyelmet, hogy a városközpont a világörökség része. „Nagyon sérülékeny, ezért vigyáznunk kell rá.”

Nemrég két fiatal amerikait rövid időre kitiltottak Róma történelmi belvárosából, miután egyikük, egy nő lelökte bérelt rollerét a Spanyol lépcsőn. Történt mindez alig egy hónappal azután, hogy egy szaúdi férfi bérelt Maseratival hajtott le a 18. századi nevezetességen.

A járőr hajnali három körül állította le a 28 és 29 éves amerikai turistát, akik fejenként 400 eurós büntetéssel megúszták a rongálást, miközben az általuk okozott kár 25 ezer euróra rúgott.

Jól átgondolt, előretekintő és a városi közlekedés várható változásait szem előtt tartó, átfogó szabályozást sürget az elektromos rollerekre Magyarországon is a Jövő Mobilitása Szövetség.

Budapesten 300 úgynevezett Mobi-pontot alakítottak ki a kölcsönzött kerékpárok és elektromos rollerek parkolására, és bírság vár azokra, akik nem itt teszik le a közlekedési eszközöket.

Párizsban már tavaly korlátozták az e-rollerek sebességét azok után, hogy halálos baleseteket okoztak.

„Nagyon veszélyesek”

Rómában az elektromos rollereket elsősorban a turisták és a fiatalok használják, akik általában fittyet hánynak a szabályokra – amelyek tiltják a közlekedést a járdán, és egyre korlátozzák a szállítható személyek számát.

A város nem kötelezheti a kölcsönzőket bukósisak bérbe adására, így nagyon kevesen viselnek sisakot. A rendőrségi ellenőrzések és a bírságok egyaránt ritkák.

A rollereket a turisták egyenesen imádják, hiszen rollerrel körbejárható az a városrész, amely „autóval szinte lehetetlen” – állítja a texasi Walter Hughes, aki szerint nincsenek parkolóhelyek, ráadásul nyáron túl meleg is van a hosszú gyalogláshoz.

Ezzel szemben a taxisok, akiknek évek óta a gyalogosok és a robogók között kell átvergődniük, azt mondják, hogy az e-rollerek sokkal súlyosabb problémát jelentenek.

Sok balesetközeli „élményben” volt része Eduardo Conticellónak, aki teljesen betiltaná az elektromos rollereket. Váratlanul megállnak, sőt elesnek – mondta.

„Amikor meglátom őket, nagyon-nagyon lassan vezetek” – magyarázta a taxis. Ez meghosszabbítja a fuvart, aminek a költségeit az utasai állják.

„Nagyon veszélyesek” – állítja a rolleresekről Conticello.

(Borítókép: Elektromos rollerek Augustus császár szobra előtt Rómában 2020. szeptember 6-án. Fotó: Steffen Trumpf / Picture Alliance / Getty Images)

Rovatok