Index Vakbarát Hírportál

Kizuhant az ablakon egy autó Sanghajban, két ember meghalt

2022. június 24., péntek 16:42

A Nio kínai elektromos autógyártó cég közölte, hogy két ember meghalt, miután az egyik járműve lezuhant a sanghaji központjának harmadik emeletéről.

A balesetben az egyik munkatársuk és a társvállalatuktól egy személy életét vesztette. Az eset helyi idő szerint szerdán 17 óra 20 perc körül történt. Az áldozatok a járműben tartózkodtak, amikor az lezuhant az épületről – számolt be a BBC.

A Nio közölte, hogy a kormányhivatalnokokkal együttműködve azonnal vizsgálatot indítottak az üggyel kapcsolatban.

A harmadik emeleti terület – ahonnan az autó lezuhant – különböző leírások szerint bemutatóterem, tesztüzem vagy parkoló volt.

Vállalatunk együttműködik a közbiztonsági osztállyal a baleset okának kivizsgálása és elemzése érdekében. De megerősíthetjük, hogy balesetről van szó, amelyet nem a jármű okozott

– áll a vállalat közleményében.

„Nagyon szomorúak vagyunk a szerencsétlenség  miatt, és mély részvétünket fejezzük ki. A családok megsegítésére egy csapatot állítottunk fel” – tették hozzá.

A Nio a riválisa a multimilliárdos Elon Musk amerikai székhelyű elektromosautó-gyártójának, a Teslának, amelynek Sanghajban is van egy jelentős gyártóüzeme.

Rovatok