Index Vakbarát Hírportál

Folyóba zuhant egy teherautó, 50 ember meghalt a Kongói Demokratikus Köztársaságban

2021. október 20., szerda 06:47

Legalább ötven ember vesztette életét a Kongói Demokratikus Köztársaságban, miután egy teherautó „illegális” utasaival felborult és egy folyóba zuhant – írja az MTI.

A közép-afrikai ország hatóságainak közlése szerint a baleset még vasárnap történt a déli, ásványkincsekben gazdag Haut-Katanga tartomány Tambo nevű településének térségében. Joseph Kayumba, a tartományi kormány szóvivője azt mondta, hogy

csak ketten élték túl a tragédiát.

Hozzátette: búvárok kutatnak a Kalume Ngongo-folyóban az eltűntek után. Ezen felül azt is hangsúlyozta, hogy a teherautóknak elvileg tilos utasokat szállítaniuk.

A Katanga régiót 2015-ben osztották fel négy tartományra. Ez a Kongói Demokratikus Köztársaság legtehetősebb térsége. A jelentős ásványkincs-készletek ellenére azonban hiányzik az alapvető infrastruktúra, az utak el vannak hanyagolva, s ezért gyakoriak a közlekedési balesetek is.

Rovatok