Index Vakbarát Hírportál

Kitört a botrány, a szélsőjobb parlamenti szexpartijairól ír a német sajtó

2021. október 20., szerda 09:03

Áll a bál Németországban, miután a Nordkurier megszellőztette, hogy egy, a szerkesztőségnek küldött anonim levél súlyos vádakat fogalmaz meg az Alternatíva Németországért (AfD) párt tagjaival szemben. A levél szerint a szélsőjobboldali párt egyik tagja 

prostituáltakkal bulizott 

Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományi törvényhozásának épületében, a schwerini kastélyban. A tartomány a távozó kancellár szűk pátriájának számít, a 2021. szeptember 6-i szövetségi parlamenti választásokig itt volt a választókörzete, ahol 1990 óta mindig nyert.

Az orgiákra – ivászatokra és szexpartikra – szeptemberben keríthettek sort, egyes értesülések szerint 

még a német választások estéjén is orgiáztak a TARTOMÁNYI parlamentben.

Mindezt a törvényhozás épületében éjszakai szolgálatot teljesítő biztonsági őrök is láthatták a kameráikon, ami azt jelenti, felvétel is készülhetett az esetről, bár ez egyelőre még nem látott napvilágot.

Az Afd egyik korábbi tagja, Thomas Kerl – akit nemrég zártak ki a pártból – is azt állítja, hogy valóban tartottak orgiákat a törvényhozás épületében. Szervezésükkel az AfD egyik politikusát vádolják, aki azt nyilatkozta, hogy jogi lépéseket fontolgat. 

Korábban a törvényhozás szóvivője azt nyilatkozta, hogy szerinte azért sem kerülhetett sor ezekre a szexpartikra, mivel a törvényhozás plenáris ülésterme mindig zárva van, amikor éppen nem használják. Ha egy politikus ülésidőszakon kívül be akar menni oda, akkor van rá lehetősége, de csak a biztonsági őrök felügyelete mellett – tette hozzá.

Azóta viszont a törvényhozás is vizsgálatot indított, bár egyelőre nem a szervezéssel vádolt AfD-s politikus, hanem a biztonsági őrök ellen, a feltételezésük szerint ugyanis ők mulasztást követhettek el. Újabb közleményükben annyit elismerték, hogy valakik illegálisan beléptek a plenáris ülésterembe. A vizsgálat eddigi eredményeivel kapcsolatban egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt. 

A Nordkurier az esethez azt is hozzáfűzte, hogy az AfD helyi szervezetén belül sok vita volt az utóbbi időben, és az is lehetséges, hogy a történet egy lejáratókampány részét képezi. 

Rovatok