Index Vakbarát Hírportál

Fellebbez az EMNP és az MPP a pártegyesülést elutasító határozat ellen

2021. szeptember 24., péntek 13:47

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést, és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen – jelentette be Csomortányi István és Mezei János pártelnök.

Kolozsvári közös sajtótájékoztatójukon Mezei János MPP-elnök elmondta: bizakodtak a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzésében, hiszen a csütörtöki utolsó tárgyaláson sem az ügyész, sem a bíró semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. A korábbi három tárgyaláson az ügyész által kért iratokat pótolták, a felvetett kérdéseket megválaszolták. Hozzátette: mihelyt megkapják a megindokolt határozatot, fellebbeznek ellene.

Csomortányi István a román igazságszolgáltatás magyar ügyekben hozott sajátos döntései közé sorolta a határozatot.

Rovatok