Index Vakbarát Hírportál

Mélyülnek az ellentétek a tálibok között

2021. szeptember 24., péntek 12:37

Egyre erősödő nézeteltérések vannak az afganisztáni tálib vezetők között – írja belső forrásokra hivatkozva az Al Jazeera

Ez csupán ebben a hónapban vált nyilvánvalóvá a külső szemlélők számára, amikor a miniszterelnök-helyettes, Abdul Gháni Baradar eltűnt a nyilvánosság elől. Később arról is érkeztek jelentések, hogy meghalt, majd egy videófelvételen jelentkezett.

Baradar a tálib diplomáciát vitte külföldön, és ő volt az, aki hosszú egyeztetés után 2020-ban, Dohában aláírta az amerikaiak kivonulását rögzítő megállapodást, valamint ő az első és eddig egyetlen olyan tálib vezető, aki személyesen beszélt az amerikai elnökkel, Donald Trumppal.

A két tábor véleménye abban különbözik, hogy kiknek az erőfeszítései vezettek az ország visszafoglalásához. Az egyik szárny szerint az eredményeket a diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetik, míg a keményvonalasok úgy vélik, hogy a fegyveres ellenállás jelentősége volt döntő.

Az ellentétek másik forrása, hogyan gondolkodnak az ország szomszédairól, Pakisztánról és Iránról. Pakisztán ugyanis számos esetben segítette a tálibokat a húsz évig tartó háború alatt, a fegyveres frakció azonban nem felejti el, hogy számos tagjukat a pakisztáni hatóságok tartóztatták le.

Egyes források attól tartanak, hogy a nézeteltérések fegyveres összecsapásokba torkollhatnak, amiben a főváros és az egész ország károkat szenvedhet.

Rovatok