Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a müncheni rendőrség az előállított magyar szurkolókról

2021. június 24., csütörtök 14:53

Csupán órákkal a müncheni magyar–német labdarúgó-mérkőzés előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli bejelentést tett a Facebookon, amelyben arról beszélt, hogy

A tárcavezető ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe, így az sem világos, mit kereshettek volna magyar konzulok az Allianz Arénánál, a konzuli segítségnyújtás ugyanis a világon mindenhol telefonos ügyeleti rendszerben történik. Erre vonatkozó kérdésünkkel megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, de egyelőre nem kaptunk választ.

Szijjártó Péter ugyancsak a részletek nélkül a meccs után azt közölte, 

a bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő a mai nap folyamán, tíz főt már kiengedtek, nyolc esetben még zajlik a jegyzőkönyv felvétele.

Az Index megkereste a müncheni rendőrséget, hogy felvilágosítást kérjünk a történtekről. 

A bajor tartományi főváros hatóságai először is leszögezték, nincs információjuk magyar diplomaták korlátozásáról, az ilyen típusú intézkedések amúgy sem az ő hatáskörükbe tartoznak, ha pedig Münchenen kívül ellenőrizték a buszokat, azt a szövetségi rendőrség tehette. Mindazonáltal azt írják: mivel a rendőrség tudatában volt annak, hogy a 2000 érkező magyar futballszurkoló közül

200-an problémásabb szurkolói csoporthoz tartoznak,

ellenőrzéseket hajtottak végre az úton Münchenbe. Több pirotechnikai eszközt koboztak el, birtokosaik ellen a hatályos jogszabályok megszegése miatt eljárást indítottak, a Német Labdarúgó-szövetség (DBF) pedig visszavonta a jegyüket a meccsre. 

A délutáni órákban a német és magyar szurkolók is a központi Wiener Platz környékén gyülekeztek, ahol külön fogadószekciót alakítottak ki a magyaroknak. Délután négy óra utánra mintegy 600 magyar szurkoló gyűlt össze, hangosan éltették csapatukat, miközben ismételten pirotechnikai eszközöket gyújtottak meg. Több „gyújtogató" ezért letartóztatásba került – ismerteti a történteket a müncheni rendőrség. Később mintegy 20 busszal szállították a magyar szurkolókat az arénához. 

Beszámolók szerint amúgy a buszokat, de szinte minden tömegközlekedési eszközt szivárványszínű zászlók borítottak, a magyarokat is ilyen járműveken utaztatták,

amiben vélhetően azért benne volt némi fricska. 

A német hatóságuk válaszukban kitértek a meccs alatti szurkolói magatartásra. Kiemelik, hogy szerda este 7 óra magasságában a magyarok homofób szólamokat kezdtek el skandálni, és áthaladtak egy másik, a német szurkolókhoz közeli szektorba. Idővel a két tábor egy helyszínre került, de a potenciális összecsapást a biztonsági szolgálat és a rendőrség gyors reagálásának köszönhetően meghiúsították. Valaki egy üveget dobott a rendőrök felé, őt később letartóztatták – írta a müncheni rendőrség. 

Itt érdemes megjegyezni, hogy beszámolók szerint a két tábor kölcsönösen tiszteletlenül viselkedett egymás himnuszai alatt. A magyarok hátat fordítottak a lelátón, többen középső ujjukkal fejezték ki véleményüket. A magyar himnuszt pedig a másik táborból kifütyülték, miközben valaki szivárványszínű zászlóval a pályára rohant. Őt a biztonsági szolgálat állította meg, majd adta át a rendőrségnek. Ellene szabálysértésért indítottak eljárást. 

Reagálva arra, hogy rohamrendőröket vezényeltek a magyar szurkolói szektor elé, a müncheni rendőrség úgy fogalmaz: a forrongó hangulat és az agresszív viselkedés miatt a mentőszolgálatokat készenlétbe helyezték, a meccs után pedig „egyenruhás erőket” vezényeltek a helyszínre, hogy megakadályozzanak egy esetleges balhét. Mindazonáltal a rendőri jelenlétnek köszönhetően a stadiont különösebb problémák nélkül hagyták el a szurkolók, München belvárosából sem érkeztek jelentések rendbontásról. 

Tájékoztatását a városi rendőrség azzal zárja, hogy

több szurkolót letartóztattak különböző cselekmények, köztük pirotechnikai eszközök és kábítószer birtoklása, valamint „alkotmányellenes szervezetek jelképeinek használata” miatt. 

A magyar–német meccs 2–2-es eredménnyel zárult, a magyar válogatott bravúrosan játszott, a német válogatottnak meg kellett küzdenie a döntetlenért. A magyar csapat teljesítménye a világsajtót is lenyűgözte

Tizenhat szurkolót már elengedtek

Frissítés: Tizennyolc magyar futballszurkolóból tizenhatot elengedett már a német rendőrség – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután a Debrecen TV-nek nyilatkozva.

(Borítókép: Rendőrök az Allianz Aréna közelében 2021. június 23-án. Fotó: Alexandra Beier / Getty Images)

Rovatok