Index Vakbarát Hírportál

Gigantikus mecsetekkel, pusztuló templomokkal indul a kampány Franciaországban

2021. május 13., csütörtök 20:34

Jövőre elnökválasztást tartanak Franciaországban, a kampány egyelőre ideológiai síkon zajlik. Ennek frontvonalában állnak a gombamód szaporodó mecsetek, különösen miután Strasbourg zöldpárti vezetése több millió eurós támogatást adott a városban épülő, 60 ezer négyzetméter alapterülő iszlám vallási központnak. Közben egy friss tanulmány arra figyelmeztet: naponta három esetben ér támadás templomokat.

Minden második héten megsemmisül egy vallási épület Franciaországban – erről a párizsi székhelyű Vallási Örökségek Megfigyelőközpontjának elnöke, Edouard de Lamaze számolt be a napokban. A szervezet friss kutatása valamennyi egyház épületeit vizsgálta, megállapították ugyanakkor,

hogy a legtöbb kár katolikus templomokban keletkezik.

A beszámoló felkeltette a francia sajtó figyelmét. A 2019-es, párizsi Notre-Dame katedrálisban történt tűzesetet követően ugyanis több baleset is történt. Párizs második legnagyobb temploma, a Saint Sulpice is lángra kapott 2019-ben, tavaly júliusban pedig Nantes-ban, a Szent Péter és Szent Pál katedrális volt tűzeset. Idén áprilisban az észak-franciaországi Normandiában égett le egy, a 15-ik században épített templom.

A Le Figaro francia hírportál korábbi cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy 2018-ban, egyetlen év alatt 877 esetben történt szándékos károkozás katolikus templomokban. Az esetek kétharmadában lopás történt, a többi esetben rongálást állapítottak meg.

Az elmúlt tíz évben ez a szám az ötszörösére emelkedett

– mondta el egy interjúban Edouard de Lamaze, a francia szervezet elnöke szerint idén már átlagosan naponta három atrocitás történik. Hozzátette, már az 1970-es években megjelent a probléma, azonban azóta sem tudtak mit kezdeni vele. Pedig Franciaországban 150 székesegyház és mintegy 45 ezer katolikus templom van, Lamaze szerint közülük legalább ötezer épületet a teljes pusztulás fenyegeti. A 45 ezer templomból 15 ezer áll műemlékvédelem alatt, a többi harmincezer azonban – egy 1905-ben elfogadott, az államot és az egyházakat különválasztó törvény következtében – semmilyen védelemben nem részesül.

A The Art Newspaper már tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen ütemben egyetlen európai országban sem pusztulnak a templomok. A Notre-Dame katedrálisban történt, 2019-es tűzesetet követően a katolikus egyház kezdeményezte a francia államnál az épületek tűzbiztonsági felülvizsgálatát,

ez a vizsgálat azonban a művészeti portál szerint nem történt meg.

Pedig a jelenség a francia kormányban is megkongatta a vészharangot, bár több miniszer is a templomok védelme szólalt fel, Edouard de Lamaze szerint továbbra sem történt előrelépés.

Ennek oka, hogy a templompusztulás kényes téma, a migrációval, a Franciaországot megosztó vallási, kulturális konfliktusokkal szorosan összefügg. A szándékos rongálások többségét bevándorlókhoz kötik, de  Edouard de Lamaze is az egyre épülő mecsetekkel állítja párhuzamba a katolikus épületek pusztulását. Mint fogalmazott, „ Franciaországban minden tizenötödik napon új mecset épül fel, miközben egy keresztény épület megsemmisül”.

Az ügy most különösen aktuális, Strasbourgban ugyanis Európa legnagyobb iszlám vallási központját húzzák fel.

Az Eyüp Szultán mecset több mint 60 ezer négyzetméter alapterületet foglal el, mintegy 3000 hívő befogadására képes.

Az épületben könyvtár, konferenciaközpont, étterem és iskola is helyet kap. A munkálatok 2013-ban kezdődtek, majd rövid szünet után tavaly folytatódtak. A gigaberuházás összköltsége meghaladja a 30 millió eurót, s mivel egy török emigráns szervezet, az MGIC vezeti a projektet, kritikusok idegen befolyásolási kísérletet sejtenek a háttérben. Ezért is okozott nagy botrányt, mikor márciusban a strasbourgi városvezetés bejelentette, hogy két és fél millió euróval támogatja az építkezést, az összeget az MGIC-nek szánják.

A döntés hátterében pártpolitikai érdekek is meghúzódnak. Strasbourg önkormányzatát a zöldpárti Jeanne Barseghian vezeti, döntésével Emmanuel Macron kormányának üzent hadat. Februárban ugyanis a radikális iszlám visszaszorítására készült törvényjavaslatot fogadott el a francia parlament, a kormány tervezetét a zöld párt (EELV) kifogásolta. Márpedig 2022-ben Franciaországban elnökválasztások lesznek, s egyre több elemzésből derül ki, hogy a pusztuló templomok, és az épülő mecsetek ügye egyre inkább a kampány fontos témájává válnak.

(Borítókép: Az  Eyyub Sultan mecset építése Strasbourgban, Franciaországban 2021. április 6-án. Fotó: Frederick Florin / AFP)

Rovatok