Index Vakbarát Hírportál

Vészesen fogy a sperma Svédországban

2021. április 16., péntek 13:35

Súlyos spermahiánnyal kell szembenéznie Svédországnak, mivel a potenciális donorok elkerülik a svéd kórházakat, így a mesterséges megtermékenyítések várakozási ideje akár évekkel is kitolódhat – jelentette a Reuters.

Kifogyunk a spermából. Sosem volt olyan kevés donorunk, mint az elmúlt évben

 – panaszkodott Ann Thurin Kjellberg, a göteborgi egyetemi kórház reprodukciós egységének vezetője. A hírügynökség információi szerint a várakozási idő a korábbi hat hónap helyett akár harminc hónap is lehet, egyes szakértői feltételezések szerint még annál is több. 

Ez most egy országos jelenség

 – szögezte le Ann Thurin Kjellberg. Mint mondta, Göteborgban és Malmőben már kifogytak a spermából, és valószínűleg Stockholmban is ez várható. A spermahiány egyébként kevésbé jelent problémát a magánklinikák számára, ahol külföldről is tudnak beszerezni, azonban ezekben az intézményekben mintegy százezer svéd koronába (azaz körülbelül három és fél millió forintba) kerül egy mesterséges megtermékenyítés, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak. Ráadásul a svéd állami egészségügyben egyébként ingyenes lenne ez a beavatkozás.

Néhány svéd régióban a közösségi médián keresztül is próbálják ösztönözni a férfiakat, hogy adjanak mintát, változó eredménnyel. 

Be kell mennünk a tévébe, és meg kell mondanunk a svéd férfiaknak, hogy jöjjenek elő

 – mondta Ann Thurin Kjellberg.

A világon egyébként az északi országokban és Belgiumban végzik a legtöbb mesterséges megtermékenyítést.

Rovatok