Index Vakbarát Hírportál

Katalán EP-képviselőkkel vállal szolidaritást a Székely Nemzeti Tanács

2021. március 1., hétfő 20:47 | aznap frissítve

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szolidaritást vállal azokkal a katalán Európai Parlamenti (EP) képviselőkkel, akik mentelmi jogának a felfüggesztését egy hét múlva tűzi napirendjére az EP plénuma.

Az SZNT hétfőn juttatta el az elnöke által jegyzett állásfoglalást az MTI-hez.

Az EP március 8-i plenáris ülésén dönt három katalán politikus: Carles Puigdemont, Toni Comin és Clara Ponsati, a JUNTS Per Europa képviselői mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az SZNT szerint az EP jogi bizottsága „engedett Spanyolország nyomásának", és elfogadta az erre vonatkozó kérést.

Állásfoglalása szerint az SZNT „megdöbbentőnek és felháborítónak" tartja, hogy az EP képviselői arról fognak dönteni, hogy politikai okokból kerüljön előzetes letartóztatásba a három katalán politikus.

Mi harmincegy éve szabadultunk ki a diktatúra szorításából. Úgy tekintettünk Nyugat-Európára és úgy vártuk az európai integrációt, mintha az véglegesen szavatolná a szabadságunkat, hogy senkit ne lehessen üldözni a meggyőződéséért, hogy senkit ne lehessen üldözni a nemzeti hovatartozásáért

– áll a nyilatkozatban.

Az SZNT véleménye szerint „az Európai Unió passzívan tűrte a jogállamiság megsértését, amikor a katalóniai függetlenségi népszavazás idején a spanyol rendőrség ártatlan embereket, köztük öregeket tepert a földre és bántalmazott".

Most viszont arról van szó, hogy legyen aktív részese alapvető emberi jogok megsértésének. Hogy taposson rá a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára. Hogy forduljon szembe az Európai Uniót megalapozó két szerződés alapvető értékeivel

– értelmezte a helyzetet az SZNT.

A Székely Nemzeti Tanács felháborítónak találja pusztán azt a tényt is, hogy sor kerülhet egy ilyen szavazásra.

Azt látjuk, hogy az állami terror már nemcsak egy-egy országban üti fel a fejét, hanem az Európai Unió, a demokratikus államok közössége képes azt szentesíteni. Ha megtörténik az, aminek nem lenne szabad megtörténnie, akkor egy kitörölhetetlen szégyenfolt árnyékolja be 27 tagállam szövetségét, amit az Európai Unió egyetlen polgára sem hagyhat szó nélkül

– áll az SZNT nyilatkozatában.

Az SZNT által elindított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés során Carles Puigdemont buzdításának fontos szerepe volt abban, hogy Spanyolországban is összegyűlt a megkövetelt aláírásszám. A spanyolországi aláírások elsöprő többsége Katalóniában gyűlt össze.

Rovatok