Index Vakbarát Hírportál

Sztálin hóhérának képe alatt hallgatták meg Navalnijt

2021. január 19., kedd 19:41

A Moszkvába vasárnap visszatért és még aznap őrizetbe is vett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus előzetes tárgyalását másnap, rendhagyó módon a himki rendőrőrsön tartották, a bíró döntése alapján Navalnij további harminc napig őrizetben marad a moszkvai Matroszkaja Tisina nevű fogvatartási központban.

 A magyar Szabad Európa hírportál felhívta a figyelmet, hogy a Matroszkaja Tisina arról hírhedt, hogy több rejtélyes haláleset is történt már a falai között, az orosz tisztségviselők 230 millió dolláros értékű adócsalását nyilvánosságra hozó Szergej Magnyitszkij könyvizsgáló is ott lelte halálát. Állítólag olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A Matroszkajába már Putyin több ellenfele is bekerült, köztük Mihail Hodorkovszkij volt oligarcha – írja a hírportál.

A rendőrőrsön tartott hétfői tárgyalásról Navalnij többször is posztolt a Twitterre egy olyan szögből, ahol ő látszott, a háttérben pedig Oroszország nemzeti lobogója. Egy másik képen, amit a tárgyaláson részt vevő újságírók tettek közzé, már az látható, hogy Navalnij Genrih Jagoda, a sztálini titkosrendőrség (NKVD) volt vezetőjének portréja alatt üldögélt.

Jagoda volt a nagy tisztogatás, a Sztálin által kezdeményezett, 1934-ben megindult elnyomás egyik szervezője és végrehajtója, egészen 1936-ig, amikor maga is áldozatául esett a megkülönböztetés nélküli leszámoláshullámnak. 

Navalnij szabadon bocsátására már tegnap nemzetközi vezetők sora, köztük az Európai Bizottság elnöke is felszólított. Navalnij ellenzéki vezetői szerepének szimbolikussá válásáról az is tanúskodik, hogy az Alekszandr Lukasenko belarusz elnök elleni, tavaly augusztus óta tartó tüntetéssorozat és ellenállási mozgalom résztvevői Minszkben is kifejezték szolidaritásukat.  

 Putyin sem a hidegtől, sem Navalnijtól nem fél

Ostobaságok azok a különböző feltevések, hogy valaki félne valakitől 

– mondta Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, hangsúlyozva: az ellenzéki politikus ügye Oroszország belügye, és a Kreml nem fog meghajolni a külső nyomás előtt. 

Peszkov arra is reagált, hogy Navalnij felszólította követőit, hogy ne érte, hanem saját jövőjük érdekében vonuljanak az utcára szombaton. Utalva az orosz hatalmi elitre, úgy fogalmazott:

Semmitől nem félnek jobban ezek a tolvajok a bunkereikben, mint az emberektől az utcán. 

Peszkov nyugtalanítónak titulálta a felhívást, de leszögezte, hogy a Kreml nem aggódik a nagyszabású utcai megmozdulások miatt. 

Politikailag kreált vádak?

Navalnijt és öccsét, Oleget 2014-ben, csalás és pénzmosás miatt ítélték el, a vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának, további 4,5 milliót egy másik cégnek. Alekszejre öt év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) még Navalnij hazatérése előtt jelezte, hogy bíróságon kezdeményezte a felfüggesztett börtönbüntetés letöltendőre változtatását. Az ellenzéki politikus tehát a Matroszkajában arra vár, hogy a bíróság meghozza erre vonatkozó ítéletét. Navalnij az Yves Rocher-ügyről már 2014-ben is azt mondta, hogy politikai alapon kreálták ellene a vádakat, ráadásul úgy született elmarasztaló ítélet a testvérpár ellen, hogy a francia kozmetikai cég pénzügyi igazgatója leszögezte: cége semmilyen kárt nem szenvedett a Navalnij fivérekkel folytatott együttműködésben.

Az orosz hatóságok több jelét adták annak, hogy betiltják a gyülekezést a szombatra szerveződő tüntetések miatt, amit a járványügyi korlátozásokkal indokolhatnak. Elemzők szerint a tüntetők száma nagy hatással lenne arra, hogy Navalnijra milyen büntetést szabnak ki az úgynevezett Yves Rocher-ügyben, amire hivatkozva most őrizetbe vették – írja a Guardian

Vlagyimir Putyin mindeddig nem nyilatkozott Navalnij hazatértéről és azonnali őrizetbe vételéről, ez azonban nem is meglepő, mert nem is szokta nevén nevezni Navalnijt

Az elnöki hivatal reakció helyett egy videót adott ki, amiben az orosz elnök Moszkva melletti rezidenciáján megmártózik a jeges vízben az orosz ortodox keresztény hagyomány szerinti, januári vízkeresztség ünnepének alkalmából. 

A Dozsgy ellenzéki médium emlékeztetett, hogy Navalnijt kék színű alsónadrágján keresztül mérgezték meg a novicsok idegméreggel. A videón Putyin is kék alsóban látható. 

Rovatok