Index Vakbarát Hírportál

Tesztutcát nyitott Bécs, hogy próbára tegyék a koronavírust

2020. november 30., hétfő 17:14

Bécsben megnyílt hétfőn a koronavírus-tesztelésre kialakított eddigi legnagyobb, a sajtó által csak tesztutcaként emlegetett létesítmény. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig szorgalmazta, hogy minél többen töltsék le a Stop Corona App nevű mobiltelefonos alkalmazást.

A bécsi Austria Center mélygarázsában, illetve felszíni parkolójában átadott tesztutca a harmadik az osztrák fővárosban. Ide elsősorban az ápolási intézményekben és az idősotthonokban dolgozókat, valamint a betegek, illetve bentlakók hozzátartozóit várják koronavírus-gyorstesztre, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák a behurcolás veszélyét.

Az előkészületek során rendkívüli elővigyázatossággal alakították ki a szűrőboxokat, és arra is ügyeltek, hogy azoknál, akiknek a gyorsteszt eredménye pozitív lesz, elkülönítve, a helyszínen felállított laborban a szükséges PCR-tesztet is elvégezzék.

Az új tesztutca üzembe állításával napi 15 ezerre növelhető Bécsben a tesztelési kapacitás. Michael Ludwig bécsi polgármester hangsúlyozta: mind a mostani, mind a két korábban, az Ernst-Happel Stadionban, illetve a Dunaszigeten kialakított létesítményben előzetes online regisztráció után egész nap várják az embereket. Az alkalmazást eddig több mint egymillióan töltötték le Ausztriában.

Rovatok