Index Vakbarát Hírportál

Diplomáciai csetepaté tört ki Szerbia és Montenegró közt

2020. november 29., vasárnap 16:07

Montenegró és Szerbia nemkívánatos személynek minősítette egymás nagyköveteit, és kiutasította őket a saját országukból – írja az MTI.  

Először Montenegró utasította ki Vladimir Božović szerb nagykövetet szombat délután. A podgoricai külügyminisztérium szerint a nagykövet

beavatkozott a montenegrói belügyekbe,

megsértve ezzel a vonatkozó nemzetközi jogot.

A külügyminisztérium közleményében azt is állítja, hogy Bozovic a diplomáciai előírásokkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett. Hiába figyelmeztették szóban és írásban magatartása elfogadhatatlanságáról, a diplomata újra becsmérelte Montenegrót – áll a közleményben.

Bozovic legutóbb azzal vívta ki a fogadó országa haragját, hogy Montenegró és Szerbia 1918-as, jogilag megkérdőjelezhető egyesítését „felszabadításnak”, valamint „szabad akaratból hozott döntésnek” nevezte.

Montenegró lépésére néhány órával később Szerbia is válaszolt. A kölcsönösség elve alapján Belgrád

persona non gratának minősítette Tarzan Milosevicset, Montenegró szerbiai nagykövetét.

A mostani montenegrói kormány mindössze három napig lesz még hivatalban. A parlament ugyanis szerdán dönt majd arról, hogy kik kapnak helyet az új, a korábbi ellenzék szövetségén alapuló kabinetben. 

A jobboldali pártokból álló koalíció harmincéves nyugat-orientált, szocialista uralomnak vethet véget a balkáni országban.

A kormányalakításra felkért korábbi ellenzéki politkus, Zdravko Krivokapić sajnálatát fejezte ki, hogy a távozó kormány nemkívánatos személlyé nyilvánította és kiutasította az országból Szerbia nagykövetét.

Az ilyen lépések nincsenek összhangban az ország európai útjának, valamint a baráti országok térségbeli együttműködésének szellemével 

– mondta, hozzáfűzve: a távozó kormánynak ugyan már csak napjai vannak hátra, mégsem zárkózik el attól, hogy továbbra is a társadalom kettéosztásán és a különbségek elmélyítésén dolgozzon.

A Montenegró és Szerbia között kialakult feszültség miatt vasárnap estére Aleksandar Vučić szerb államfő megbeszélésre hívta Ana Brnabić kormányfőt, valamint Nikola Selaković külügyminisztert.

FRISSÍTÉS: A szerb vezetők a találkozón úgy döntöttek, békejobbot nyújtanak Podgoricának, ennek jeléül pedig

visszavonták a montenegrói nagykövet kiutasítását.

Ana Brnabic miniszterelnök a találkozót követően újságíróknak azt mondta: Szerbia a jó szándékát kívánja kifejezni a kiutasítás visszavonásával, ezzel is erősítve a baráti kapcsolatokat és a jó együttműködést Montenegróval. 

Rovatok