Index Vakbarát Hírportál

Mészárlás egy baptista templomban: ketten meghaltak, többen megsebesültek

2020. november 23., hétfő 08:56

Két ember meghalt abban a támadásban, amelyet a kaliforniai San Joséból jelentettek helyi idő szerint vasárnap este – tudta meg a Daily Mail. A mészárlást egy baptista templomban hajtották végre.

A San-Jose-i Rendőrkapitányság (SJPD) este fél tízkor a Twitteren azt írta, hogy több súlyos sérültről is tudni. 

Sam Liccardo, San Jose polgármestere azt tweetelte, hogy az áldozatok közül legalább ketten meghaltak. Azt is közölte, hogy a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat. A polgármester bejegyzését később törölte.

A rendőrség nem sokkal ezt követően a haláleseteket megerősítette, az elkövető letartóztatását azonban nem. Hozzátették, hogy továbbra is aktívan intézkednek.

A hatóságok szerint a támadás idején nem tartottak istentiszteletet a templomban. Az ügyben további tájékoztatást később adnak majd. 

Rovatok