Index Vakbarát Hírportál

A háztartásokban és nemzetközi utazások során terjed a leginkább a koronavírus

2020. október 23., péntek 08:14


Amerikai tudósok azonosították a SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus okozta világjárvány három fő hajtóerejét:  a háztartásokat, a szuperterjesztő eseményeket és a nemzetközi utazásokat.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi karának kutatói a Science tudományos folyóiratban jelentették meg korábbi vizsgálatokat áttekintő tanulmányukat.

Elizabeth Lee, a kutatás egyik résztvevője azt írta, hogy a SARS-CoV-2-

fertőzések egy jó része feltehetően a háztartásokban történik.

A kutatók több tanulmányra hivatkoznak, amelyek alapján a fertőzések 46-66 százaléka háztartási eredetű.

Mind a korábbi kontaktkutatásokról szóló tanulmányok, mind pedig egy több mint 59 ezer eset vizsgálatán alapuló dél-koreai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy 

az egy háztartásban élők között hatszor nagyobb a fertőzés veszélye, mint más szoros kontaktusok esetében.

A házaspárok esetében kétszerese a valószínűsége annak, hogy megfertőződnek a háztartásukban élő más felnőttekhez képest. A többgenerációs háztartásokban az idősek extra kockázatnak vannak kitéve, ha a fiatalabb családtagoknak munkába vagy iskolába kell járniuk – olvasható a tanulmányban.

Ez egybecseng azzal a ténnyel, hogy a közös háztartásban élés más légúti vírusok fő terjedési helyszíne is

– hangsúlyozták a kutatók.

Hasonló veszélyt jelentenek az ítélet-végrehajtási intézmények, a csoportos szállások vagy az ápolási otthonok, és példaként hozták fel, hogy egy hajléktalanszálló lakóinak 66 százaléka, egy idősotthon lakóinak 62 százaléka és egy börtönszárny 80 százaléka fertőződött meg legutóbb a vírussal. Bár a bennlakók ritkán hagyják el ezeket az intézményeket, az ott dolgozók és a látogatók összekötik őket a kinti közösségekkel.

Különböző tényezők bonyolult összjátékától függ, hogy végbemegy-e a fertőzés.

Fontos szerepet játszanak az úgynevezett szuperfertőző események,

vagyis azok a helyzetek, amikor egy – akár tünetmentes – fertőzött sok másnak adja tovább a kórokozót.

Ilyen eseményként azonosították a kóruspróbákat, az istentiszteleteket, az esküvőket, és ilyen helyszínként a húsüzemeket,

ahol kisszámú fertőzött nagyon nagyszámú embernek adhatta tovább a vírust.    

A kutatók olyan tanulmányokra utaltak, amelyek szerint a fertőzések 80 százalékát az esetek tíz százaléka okozza.    

A harmadik erő, amely a járványt fenntartja, a kutatók szerint a régiók és országok közötti utazások. Már néhány, nagy távolságokat megtévő utazó elég ahhoz, hogy a vírus világszerte elterjedjen.

Ez az oka, hogy a kezdeti utazási korlátozások nem tudták megállítani az új koronavírus globális terjedését, noha talán lassították a világjárványt

– fogalmaztak.    

Rovatok