Index Vakbarát Hírportál

Öt nappal a tanévkezdés után iskolákat zártak be Németországban

2020. augusztus 7., péntek 19:14

Mindössze öt nappal az új tanév megkezdése után pénteken bezártak két iskolát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban - írja az MTI.

A Rostock körzetében lévő Graal-Müritzben egy általános iskolát zártak be két hétre, miután az egyik diák megfertőződött a koronavírussal. Péntektől valamennyi tanulót, a tanárokat, illetve az iskolai alkalmazottakat karanténre köteleztek.

Egy 800 fős ludwigslusti gimnázium egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett. A tanárnő a tanulókkal még nem, tanártársaival azonban az iskolaév előkészületei során már érintkezett.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia az első német tartomány, amelyben hathetes nyári szünet után megkezdődött az oktatás. Ezt követte az önálló tartománynak számító Hamburg csütörtöki kezdéssel. A tervek szerint jövő hét elején nyitják meg az iskolákat több németországi tartományban, köztük a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfáliában, a pénteki iskolabezárások nyomán azonban érezhető az aggodalom a szakértők körében.

Több tekintélyes német virológus figyelmeztetett a vírusfertőzés kockázataira a diákok körében. Közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a szükséges megelőző-, illetve ellenőrző intézkedések hiánya rövid időn belül a járvány újabb fellendüléséhez és ezáltal az újabb iskolabezárásokhoz vezethet.

Rovatok