Index Vakbarát Hírportál

Rekordmagas az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban

2020. augusztus 5., szerda 12:10

Ötezer fölé emelkedett az aktív koronavírus-fertőzöttek száma szerda reggelre Csehországban. Az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint kedden a laboratóriumi vizsgálatok 290 embernél állapították meg a Covid-19 fertőzést, és ezzel a betegek száma 5091-re nőtt, ami új rekordot jelent, írja az MTI.

Március elseje óta, amikor az első fertőzést regisztrálták, Csehországban 17 286 ember kapta meg a kórt, közülük mintegy 12 ezer, azaz 70 százalékuk már meggyógyult. Az áldozatok száma szerda reggel 383 volt. A kórházakban 123 személyt kezelnek. Csehországban az országos általános óvintézkedéseket már megszüntették, jelenleg regionálisan és helyileg foganatosítják a szükséges intézkedéseket. A nagyjából egytucatnyi helyi fertőzésgócban többnyire kötelező az arcmaszkok viselése az egészségügyi intézményekben, kórházakban, idősotthonokban vagy a közösségi közlekedési eszközökön, illetve tilos a kórházak és az idősotthonok látogatása.

A szaktárca egy hete mutatta be az úgynevezett „szemaforrendszert", amely a járvány súlyossága alapján négy kategóriába (piros, sárga, zöld, kék) sorolta a településeket és a régiókat. Pirossal azokat a régiókat jelölik, ahol sok a fertőzés és a helyzet súlyos, míg a kék szín vírusmentes területet jelent. Jelenleg piros vagy sárga besorolást egyetlen város vagy régió sem kapott, a zöld szín viszont több mint tíz helyen látható. A legrosszabb helyzet továbbra is Észak-Morvaország Karviná és Frydek-Místek járásaiban van.

Koszovóban összeomolhat az egészségügyi rendszer

Összeomolhat a koszovói egészségügyi rendszer a koronavírus terjedése miatt, írja az MTI. A járvány- és tüdőosztályok minden kórházban megteltek, és az intenzív osztályokon is nagyon kevés a hely, ezért mindenkinek arra kell törekednie, hogy megelőzze a fertőzést – írják orvosokra hivatkozva. A kis nyugat-balkáni országban egy nap alatt 9049-ről 9274-re nőtt az azonosított fertőzöttek és tizenhárommal 269-re a halálos áldozatok száma.

Szerbiában keddről szerdára 26 451-ről 26 738-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden hét újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 605-re emelkedett. Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője szerint egyre biztatóbb a helyzet, hiszen csökken a napi új fertőzöttek száma, és azoké is, akiket kórházban kezelnek. Mint mondta, kezelhetővé vált a járvány, de nem szabad lazítani a fegyelmen.

Észak-Macedóniában egy nap alatt 11 128-ról 11 202-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden öt halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, így a halottak száma 505-re nőtt.

Montenegróban 3301-ről 3361-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában egy halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 53-ra nőtt. Az ellenőrök folyamatosan vizsgálják, betartják-e a vendéglátóhelyek az előírásokat, és súlyos pénzbüntetést mérnek ki azokra, akik megszegik a szabályokat - közölte a kormány.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 12 462-ről 12 856-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és tizenegyen haltak bele a betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 372-re nőtt. Járványügyi szakértők szerint aggasztó a helyzet az országban, folyamatosan nő az új fertőzöttek száma, és nagyon sok fiatal fertőződik és hal meg. Gondot jelent, hogy sok fertőzött nem akarja megmondani, kivel került kapcsolatba az utóbbi napokban, hetekben, így nehéz követni a lehetséges átfertőződések útját.

Ukrajnában újabb rekordot döntött az új betegek száma

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, szerdára csaknem 1300 esettel újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, ezen felül a kórházi ápolásra szorulóké is kiugróan megemelkedett – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács által szerdán közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.

Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1271 új esettel 75 490-re, az elhunytaké pedig 24 újabb halálos áldozattal 1788-ra nőtt, miközben eddig 41 527-en gyógyultak meg, közülük előző nap 914-en. Jelenleg 32 175 beteget kezelnek koronavírus-fertőzés miatt. Az új betegek számában a mostanit megelőzően a korábbi legmagasabb napi növekményt, 1197-et múlt szerdán regisztrálták, azóta egy nap, vasárnap kivételével folyamatosan ezer fölötti új fertőzéses esetet jegyeztek fel, írja az MTI.

A legtöbb új beteget az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették: 156-ot a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből és 150-et a fővárosból, Kijevből, továbbá 148-at a keleti országrészben lévő Harkiv megyéből. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter kiemelte, hogy előző nap rekordszámú, 293 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani az országban.

 Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 52 kapta el a vírust, közülük már több mint 8900-an fertőződtek meg a járvány kitörése óta.

Sztepanov közölte továbbá, hogy két megye, Harkiv és a nyugat-ukrajnai Rivne az utóbbi napokban mért adatok – az aktív betegek száma és a fertőzés terjedésének üteme – alapján figyelmeztetést kapott a kormányzattól, hogy járványügyileg kedvezőtlenebb besorolásba kerülhetnek, és szigorításokat kell bevezetniük.

A hónap elején új karanténrendszer lépett életbe, amely szerint négy színes, azaz zöld, sárga, narancs és vörös zónába sorolják az egyes településeket és régiókat meghatározott kritériumok alapján. A besorolást péntekenként vizsgálja felül a kormány. 

Romániában 25 ezer felett az ismert aktív fertőzöttek száma, újabb 41 beteg halt meg

AZ országban ismét több mint 1300 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak egy nap alatt, ezzel szerdán meghaladta a 25 ezret az ismert aktív esetek száma. A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában ismét kiugróan sok, 41 koronavírusos beteg halt meg, így 2500 fölé emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma, írja az MTI.

Bár minden korábbinál több, 578 fertőzöttet nyilvánítottak gyógyultnak az utóbbi 24 órában, tovább emelkedett és már meghaladta a 7900-at a kórházban ápolt fertőzöttek, illetve újabb negatív csúcsot döntött a súlyos esetek száma. Szerdán már 464 koronavírusos beteget kezeltek a kórházak intenzív terápiás részlegein. 

Az utóbbi 24 órában diagnosztizált 1309 új fertőzés a második legmagasabb érték a múlt csütörtöki negatív rekord után, és több mint 15 százalékkal meghaladja az előző két hét átlagát. Ez ismét a járvány terjedésének gyorsulását mutatja, de már nem abban az exponenciális ütemben, mint amikor a napi növekmény több mint másfélszerese volt az utóbbi két hét átlagának. Figyelembe véve azt is, hogy az utóbbi 24 órában az előző két hét átlagánál 30 százalékkal több (26 ezer) tesztet értékeltek ki, a szerdai adat sem cáfolja meg a járványügyi szakértők azon reményét, hogy most már stabilizálódott a napi esetszám, vagyis újabb tetőzéséhez közeledik a járvány Romániában.

Rovatok