Index Vakbarát Hírportál

Epstein-ügy: Ghislaine Maxwellről a bíróságon derült ki, hogy van férje

2020. július 16., csütörtök 08:20 | aznap frissítve

Elutasították az óvadékkérelmét, így a tárgyalásig börtönben kell maradnia Ghislaine Maxwellnek, Jeffrey Epstein volt barátnőjének. Robert Maxwell brit sajtómágnás lánya egy évig bujkált a hatóságok elől. Az 58 éves nőt azzal vádolják, hogy ő volt az, aki megkörnyékezte és beszervezte annak a több mint száz kiskorú lánynak a nagy hányadát, akiket később Epstein és befolyásos ismerősei rontottak megVádlói szerint Maxwell is gyakran részt vett a nemi erőszakban. Ha bebizonyosodnak a vádak, a nő 35 év börtönt is kaphat. 

Az 5 millió dolláros óvadékról folyó tárgyaláson kiderült, hogy Maxwell férjezett, írja a Guardian. Ez eddig nem volt ismert a nyilvánosságban. Maxwell és ügyvédje ugyanakkor nem kívánta elárulni sem azt, hogy ki a férj, sem azt, hogy ő milyen vagyonnal rendelkezik.

Maxwell azután kezdett el bujkálni, meg testőrökkel körülvenni magát, és védett lakásról védett lakásra járni a világot, hogy kirobbant az Epstein körüli botrány. Epstein tavaly augusztusban, egy hónappal letartóztatása után öngyilkos lett egy manhattani börtönben. A nő az elmúlt egy évben legalább kétszer változtatta tartózkodási helyét, a telefonszámát és email-címét, valamint mások nevére rendelt csomagokat.

Maxwellt július elején tartóztatták le egy New Hampshire-i birtokon, ahol az elmúlt hónapokban bujkált. A birtokot eladó ingatlanügynök egy FBI-ügynöknek azt vallotta, hogy 2019 novemberében a vásárlók Scott és Janet Marshall néven mutatkoztak be neki, és brit akcentussal beszéltek. Scott Marshall azt mondta, hogy leszerelt a brit katonaságtól, és éppen könyvet írt, Janet Marshall pedig újságírónak mondta magát. Az ingatlanügynök ezután látta meg a médiában Ghislaine Maxwellt, és rájött, hogy ő az a nő, akinek eladta a házat. 

Rovatok