Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos Gucci Mester hibát követett el azzal, hogy a valódi születésnapjáról posztolt

2020. július 13., hétfő 11:46

Szűk egy hete írtuk meg, hogy a helyi hatóságok az Egyesült Arab Emírségekben elfogtak egy nigériai csalót, aki az átveréssel megszerzett dollármillióval az Instagramon kérkedett. Az elfogott férfit átadták az Egyesült Államoknak.

A CNN most újabb részleteket közölt a Ray Hushpuppi néven instagramozó Ramon Abbasról, a nyomozásról és az elfogásról. A férfinak 2,5 millió követője van, a posztjai alapján a Dubai vízparti lakásából kilépve helikopterrel utazgatott, miközben le sem tette a Gucci, Versace és Fendi táskáit.

A dubaji Palazzo Versace-ban lakott. 11 társával együtt tartóztatták le, és - mint azt a korábbi hírekből is tudni lehetett - a rendőrök 41 millió dollárnyi pénzt, 13 luxuskocsit foglaltak le tőlük.  Mint kiderült, a házkutatás során csaknem 2 millió lehetséges áldozat emailcímét találták meg a rendőrök a telefonokon, számítógépeken és háttértárolókon.

"Hushpuppi" az egyik instaposztja alatt, ahol éppen a készpénzt konfettiként használta, azt írta, hogy ingatlanfejlesztő. A Snapchaten "Milliárdos Gucci Mester"-nek hívta magát. Az egyik napjáról azt posztolta, hogy a monacói Nobuban reggelizett szusit, aztán áthelikopterezett Párizsba a Christian Dior Spába, a nap végén pedig Gucciban pezsgőzött. Más posztjaiban nemzetközi sportcsillagokkal és más celebekkel pacsizik, például az angol focista Tammy Abrahammel, Ezri Konsával - mindketten mezt is aláírtak neki.

De közben a instagramos-snapchates dicsekvései és a saját magáról elszórt információk pont elegek voltak ahhoz, hogy a nyomozók összekössék őt a bűncselekményekkel. 

Az Instagramján például egy emailcím és egy telefonszám is el volt mentve a profil biztonsági ellenőrzéséhez. A nyomozók kinyerték ezt az információt, és a két adatot össze tudták kötni a feltételezett tettestársakkal folytatott pénzügyi tranzakciókkal. 

"Az email-fiókban voltak olyan levelek is, amelyeknek a csatolmányai nagyösszegű dollárátutalásokkal kapcsolatosak", áll egy nyilatkozatban. Az Apple- és Snapchat-adatok között is voltak olyanok, például címek és kommunikációk, amelyek a nyomozóknak segítettek.

A Forbes azt írta, egy társtettes iPhone-ján volt egy Hush-ként elmentett kontakt, a vele való társalgást össze tudták kötni a “hushpuppi5” nevű Snapchat-userrel, aki maga Milliárdos Gucci Mester volt, ezt a nevet használta tavalyig Abbas.

A férfi az Instagramra kiposztolta a születésnapját is, pontosabban annak megünneplését. Egy Fendi logós tortával, bevásárlótáskákkal.

A születésnapi poszt dátuma pont megfelelt Ramon Abbas egy régebbi amerikai vízumkérelme szerinti születésnappal.

Hogyan csinálták?

A banda módszere az volt, hogy hivatalosnak látszó, valójában kamu emaileket küldtek nagypályás cégeknek, hogy ide és ide kellene utalni összegeket. A célszámla természetesen a csaló bandáé volt. 

Az ilyen csalásokra már angol szakkifejezés is van, ez a Business email compromise schemes (BEC, magyarul kábé üzletiemail-eltérítési módszer). A szakértők szerint ez az egyik legbonyolultabb kiberbűnözési forma, mert kell hozzá egy koordinált csoport, akik értenek a hekkeléshez és a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez is. 

Hushpuppiék például egy New York-i jogászcégtől 923 ezer dollárt utaltattak át egy kliens ingatlan-refinanszírozására hivatkozva. Amikor ezt elkövették, azzal egyidőben Abbas egy társának átküldte egy romániai bankszámla adatait azzal, hogy azt lehet nagy összegekre is használni. 

Forbes azt írta, a férfit azzal is gyanúsítják - pontosabban egy FBI-os eskü alatti nyilatkozatában az van - , hogy Abbas egy külföldi banktól 14,7 millió dollárt lopott el. Ez pontosan ráillik a máltai Bank of Valletta átverésére 2019 februárjából. Az akkori támadás olyan komoly volt, hogy a máltai kormányfőnek, Joseph Muscatnak a parlement előtt is beszélnie kellett a témáról. A pénzt a hírek szerint visszanyomozták, és visszavették, senkit nem ért végül kár.

Egy másik csalásnál Abbas dubai számlákat biztosított, mondván, ott lehet pihentetni amerikai áldozatok pénzét. A férfit azzal is vádolják, hogy 124 millió dollárt akart kicsalni egy angol Premier League-ben játszó focicsapattól. Azt nem tudni, hogy melyik csapattól, illetve, hogy sikerrel-e. 

Az ilyen típusú bűncselekmények csak tavaly 1,7 milliárd dolláros kárt okoztak az FBI adatai szerint.

Abbast július 2-án vitték Dubaiból Chicagóba, onnan hamarosan Los Angelesbe szállítják, ahol az egész jogi procedúra és nyomozás elindult. Ha Amerikában pénzmosás miatt elítélik, 20 év börtönt is kaphat. Az óvadéki tárgyalása hétfőn lesz.

Rovatok