Index Vakbarát Hírportál

Duda megnyerte a lengyel elnökválasztást

2020. július 13., hétfő 09:04

Nem lesz politikai kényszerházasság Lengyelországban, miután szűken, 51,2 százalékos aránnyal, de mégis nyert az elnökválasztáson a jelenlegi elnök, a konzervatív kormány támogatását élvező Andrzej Duda.

A 48 éves politikus áprilisig eleve a választás biztos esélyesének látszott, ám a koronavírus és az árnyékában megtartandó választás körüli jogi huzavona megtépázta a Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormánykoalíció, így a jobboldali elnök támogatottságát is.

A május 10-ról végül június 28-ra tolt első fordulóra így végül nyílt lett a verseny, miután az ellenzéki Polgári Platform (PO) vezette szövetség jelöltje, Rafał Trzaskowsi, Varsó polgármesterének támogatottsága jelentősen megnőtt. Az első fordulóban Duda 43, Trzaskowski 30,5 százalékot szerzett, de látható volt, hogy a második forduló szoros lesz. 

Ezt az exit pollok is megerősítették – 0,8 százalékos különbséget prognosztizáltak –, a majdnem hivatalos végeredmény ennél valamivel nagyobb, 2,4 százalékos előnyt mutatott ki Duda javára.

Legitimitását erősíti, hogy a részvételi arány rekordmagas volt, 68,9 százalék.

Az aktív részvétel jelezte az elnökválasztás tétjét a 38 milliós Lengyelországban, ahol az elnöknek szélesebb körű jogosítványai vannak, mint az államfőnek inkább protokolláris szerepet biztosító parlamentáris demokráciában, ezért a lengyel berendezkedést inkább félprezidenciálisnak vagy ahhoz közelítőnek minősítik.

Az elnök ugyanis minden elfogadott törvény életbe lépését megakadályozhatja, amit csak a szejm 60 százalékos többsége írhat felül, ekkora többsége azonban nincs a Jarosław Kaczyński vezette PiS kormánykoalíciójának.

Trzaskowski győzelme esetén kényelmetlen politikai kényszerházasságra kellett volna a PiS-nek berendezkednie, így azonban a 2015 óta hivatalban lévő Dudával nem kell attól tartania, hogy az elnök akadályt gördít a kormány illiberális államépítése elé. Igaz, alkotmányozó többség híján ennek így is van bizonyos korlátja. Ennek része az is, hogy a felsőházban az ellenzék szerzett többséget a legutóbbi választással.

A kizárólag pártelnöki pozícióban lévő, de annál jóval nagyobb befolyással bíró Jarosław Kaczyński a győzelmet eddigi, EU-szkeptikus, Brüsszellel konfrontálódó politikájának visszaigazolásaként értékelheti. Ennek alapján vélhetően folytatódik a kötelezettségszegési eljárást is maga után vonó bírósági átalakítás a nagyobb kormányzati kontroll biztosítása érdekében, tovább erősödik a kormány befolyása a közszolgálati médiumokban, és közvetlenebb irányítás alá kerülhet az akadémia és a felsőoktatás.

A parlamenti választások csak 2023-ban esedékesek Lengyelországban.

Friss: "Kritikus fontosságúnak" nevezte Andrzej Duda győzelmét Közép-Európa megerősítése szempontjából Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztott lengyel államfőnek írt gratuláló levelében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.

"Az elmúlt évek szoros és eredményes együttműködése révén a magyar-lengyel baráti kötelék a közép-európai összefogás motorjává és az európai politika meghatározó tényezőjévé vált. Az Ön győzelme pedig kritikus fontosságú volt a Közép-Európa erősítése érdekében végzett közös erőfeszítéseink jövőbeli sikere szempontjából" - fogalmazott Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök biztosította Lengyelország elnökét, hogy kormánya a jövőben is elkötelezetten fog dolgozni a két nemzet közötti barátság elmélyítésén. Gratuláló levelében Orbán Viktor sok sikert és jó egészséget kívánt Andrzej Dudának felelősségteljes munkájához és a hónap elején megkezdődött V4-es lengyel elnökségi évhez - mondta Havasi Bertalan.

Rovatok