Index Vakbarát Hírportál

Kettős mérce miatt bírálta az USA-t Hongkong kormányzója

2020. június 3., szerda 10:38

A közelmúlt tiltakozásai miatt tisztábban láthattuk, hogyan is működik a kettős mérce az Egyesült Államokban. Látható, hogyan reagálnak a helyi hatóságok. De mi is volt az álláspontjuk tavaly, amikor hasonló tüntetések zajlottak Hongkongban? 

– tette fel a kérdést Carrie Lam, Hongkong kormányzója kedden, hasonlóan más kínai kommunikátorokhoz, akik előszeretettel vonnak párhuzamot a minneapolisi zavargások és a hongkongi események között, azt hangoztatva, álságos, hogy az Egyesült Államok (és Nagy-Britannia, valamint más nyugati államok) Hongkongban a tüntetők pártján áll, míg otthon az elnök kemény fellépést ígér az elfajuló demonstrációkkal szemben.

A kínai vezetés május végén döntött úgy, hogy miután a helyi erők nem tudták leverni az egy éve tartó tüntetéseket, ők veszi a kezükbe a dolgokat a különleges közigazgatási területnek számító városállamban, amit egy, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvény elfogadásával nyomatékosítottak.

A saját nemzetük biztonságát nagyon komolyan veszik, de a mi országunkét, különösen, ami a hongkongi helyzetet illeti, egy másik szemüvegen át nézik

– idézte a South China Morning Post. A kínai vezetés intézkedése után Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a döntés fényében Hongkong elvesztette autonómiáját, és emiatt már nem érdemel külön elbánást Kína többi részétől. Erre hivatkozva

ARRA UTASÍTOTTA KORMÁNYÁT, HOGY KEZDJÉK EL FELÜLVIZSGÁLNI A HONGKONG SZÁMÁRA BIZTOSÍTOTT GAZDASÁGI-KERESKEDELMI KIVÁLTSÁGOKAT.

Ezen lépésnek komoly gazdasági hatásai lehetnek. Trump emellett a „potenciális biztonsági kockázatot jelentő” kínaiak, köztük diákok beutazásának felfüggesztését is bejelentette. Cikkünk Hongkong helyzetéről itt található:

Rovatok