Index Vakbarát Hírportál

Hat embert őrizetbe vettek az eperjesi gázrobbanás miatt

2019. december 8., vasárnap 10:35

Hat embert vettek őrizetbe Szlovákiában a legalább hét halálos áldozattal járó eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban – írja az MTI a szlovák rendőrség közleményére hivatkozva.

A szombaton őrizetbe vett személyeket, egy építkezési cég vezetőit és alkalmazottait, a rendőrség azzal vádolja, hogy felelősek azokért a munkálatokért, amelyek valószínűleg összefüggenek a tragédiával. A hatóságok általános veszélyeztetés ügyében indítottak ellenük eljárást. Az építkezési cég alkalmazottai földmunkákat végeztek a toronyház előtt, és néhány szemtanú szerint a pénteken történt robbanás előtt gázszagot lehetett érezni a levegőben.

A tűzoltók szombaton átvizsgálták az egész 12 emeletes épületet, amelynek felső hat emeletét és a lépcsőházát a nagy erejű gázrobbanás és az azt követő több órás tűz teljesen tönkretett.

Az áldozatok végső száma a hatóságok szerint valószínűleg nyolc lesz, hét holttestet már sikerült megtalálni, míg egy személy holléte továbbra is ismeretlen.

"A tűzoltók az épület összes emeletét átvizsgálták, de újabb áldozatot már nem találtak. A rendelkezésünkre álló információk szerint az eltűnt személy, a feltételezett nyolcadik áldozat, egy 12. emeleten lakó nő lehet" - nyilatkozta Peter Kovalík, a mentésben részt vevő eperjesi tűzoltók szóvivője. A tűzoltók feltételezik, hogy a nyolcadik áldozat holtteste a romok alatt heverhet. A mentőszolgálat vasárnap speciálisan kiképzett kutyákat vet be, és átvizsgálja a romokat.

A mentési munkákat válságstáb irányítja. A szlovák kormány szombaton egymillió eurós (320 millió forint) összeget hagyott jóvá a tragédia következményeinek felszámolására és a károsultak megsegítésére, szükség esetén az összeget megemelik. Lakossági gyűjtés is indult, az erre létrehozott számlán vasárnap reggel már több tízezer euró volt.

A statikusok első vizsgálatai szerint a toronyház felső, robbanás által megrongált emeleteit le kell bontani, míg az alsó emeleteknél ezt "mérlegelni kellene" - közölte a vizsgálatok eredményét Jozef Polák statikus. A kárfelmérés folyamatban van. Vladimír Tomek, a válságstáb szóvivője szerint a város konkrét szakértői tanulmányt készíttet a tömbházról, és annak sorsáról ennek alapján fognak dönteni.

A robbanás konkrét oka egyelőre ismeretlen. A tűzoltók azt gyanítják, hogy a gázvezeték cseréje következtében kiszivárgott gáz gyűlhetett össze a ház felső részében, amely azután felrobbant. Korábban kiderült az is, hogy a lakóház korábban nem felelt meg a tűzbiztonsági előírásoknak, a tűzoltók két évvel ezelőtt pont arra a veszélyre figyelmeztették az építkezési munkák jóváhagyóit, ami most megtörtént. Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője szerint ennek tudható be például, hogy leomlott a lépcsőház nagy része, ami nagyon megnehezítette a mentési munkálatokat.

A házban mintegy 40 család lakott, ők most ideiglenes szálláshelyeken vannak.

(Borítókép: A lángokkal küzdenek tűzoltók Eperjesen 2019. december 6-án / MTI / Patrik Minar)

Rovatok