Index Vakbarát Hírportál

Markológéppel lopta műkincsek ezreit egy nemzetközi bűnbanda

2019. november 18., hétfő 20:21

Kiterjed, kifejezetten ókori műemlékekre specializálódott nemzetközi bűnbandára csapott le több ország hatósága egy összehangolt művelet során hétfőn: a rendőrök Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Szerbiában végeztek egyszerre 80 helyen házkutatást, amiknek köszönhetően több millió euró értéket képviselő 10 ezer ókori leletre bukkantak.

A bűnbanda központja Dél-Olaszországban volt, a leleteket pedig illegális, engedély nélküli régészeti feltárásokkal szerezték be olyan helyeken, ahova az engedéllyel rendelkező régészek még nem jutottak el.

A rendőrség közlése szerint 2017 májusa óta figyelték a bűnszövetkezetet és egyebek közt drónokkal készítettek leleplező felvételeket arról, hogy miként ássák ki az értékes leleteket és adják el külföldre. „Irgalmatlan brutalitással estek neki a fosztogatásnak, markológéppel szaggatták fel a földet” – áll a rendőrségi közleményben.

A rendőri szervek közlése szerint már 2017 óta követték a bűnszervezetet, hogy feltárják, honnan és hogyan szerzik be a műkincseket, illetve hogyan adnak túl azokon. Olaszországban egyébként dedikált rendőri egység van az olyan műkincstolvajok elfogására, akik a földből, a régészeket megelőzve szerzik meg a leleteket.

A leletek - köztük pénzérmék, terrakotta vázák, festett tányérok, ékszerek - igen értékesek, mivel koruk 2400-2500 évre tehető, és megalkotásuk idején Itália déli partvidékei még részben görög gyarmatok voltak.

via Reuters / MTI

Rovatok