Index Vakbarát Hírportál

Soros: Morális kötelességünk, hogy a CEU Budapesten is jelen legyen

2019. november 15., péntek 18:08

Pénteken tartották a Közép-európai Egyetem (CEU) új, bécsi kampuszának a hivatalos megnyitóját, a ceremónián pedig beszédet mondott az egyetem alapítója és tiszteletbeli elnöke, Soros György is. 

„George utálja a hosszú bevezetéseket” – vezette fel Sorost Michael Ignatieff, a CEU rektora, „úgyhogy csak annyit szeretnék mondani, hogy mi ma nem lehetnénk itt George elkötelezettsége és bátorsága nélkül”.

„Mindenekelőtt hadd köszönjem meg, hogy eljöttek ide hozzánk, a CEU bécsi kampuszának megnyitójára. Szeretném kiemelni az itt dolgozók szenvedélyét, akik segíttették a székhelyváltást, és különösen hadd gratuláljak Michael Ignatieffnek, aki nélkül nem ment volna le ilyen rendben a költözés”, mondta Soros, aki megköszönte a meleg fogadtatást Bécs városának és a szintén jelenlévő Michael Ludwig főpolgármesternek is.

„1991-ben azért alapítottam meg a Közép-európai Egyetemet, hogy komolyan vegyük a társadalmi felelősségvállalást, és hogy lehetőséget adjunk a szovjet elnyomásból felszabaduló államoknak”, mondta, de szerinte mára a CEU túlnőtte az eredeti küldetését, és az idők során több változáson is átment, hogy alkalmazkodni tudjon a kihívásokhoz. 

Több mint száz országból érkeznek ide a hallgatók, és számukra a CEU volt az egyetlen út az első rangú oktatáshoz. Személyesen erre vagyok a legbüszkébb.

Mint mondta, sikeresen megvédték az akadémiai szabadságot azon támadás ellen, amit „Orbán Viktor korrupt kormánya és elnyomó rezsimje” indított ellenük – ennek kapcsán pedig megköszönte a nemzetközi támogatást is.

Bécsben és Budapesten is jelen leszünk: morális kötelességünknek érezzük a Budapesten való maradást, hiszen rengetegen mentek az utcára, hogy kifejezzék az egyetem melletti szolidaritásukat.

A költözés ugyan szerinte rengeteg kihívást hozott, de még bőven van tennivaló az egyetem számára: „Csak akkor tudunk sikereket elérni, ha valami innovatívat tudunk kínálni. Van még fejlődési lehetőség az egyetem előtt, hogy a CEU valami nagyon egyedivé váljon: egy olyan nemzetközi hálózatépítő egyetem legyen, ami megfelel a XXI. század követelményeinek.”

Soros kiemelte a CEU együttműködését a Bard College-dzsal, és hozzátette, hogy egy nemzetközi hálózatot építenének az elismert és progresszív egyetemekkel. „Ezt az új kezdeményezést Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózatnak fogjuk nevezni. Ez egy új módja lesz a nemzetközi együttműködésnek”, mondta,

a hálózat létrehozására pedig az egyetem 750 millió eurós támogatást kap majd Soros Györgytől. 

Csütörtökön egyébként kitüntetést vett át az osztrák fővárostól a 89 éves üzletember, aki „költői igazságtételnek” nevezte, hogy a CEU Bécsben talált otthonra. 

A Közép-európai Egyetem ellen 2017 márciusában indított hadjáratot a magyar kormány: ugyan a felsőoktatási törvény módosításával sikerült kiszűrniük az áldiplomákat adó külföldi egyetemeket, de ellehetetlenítették a Soros György által alapított CEU magyarországi működését. 

Az egyetem tavaly decemberben döntött arról, hogy az amerikai diplomát adó képzéseit Bécsbe telepíti át, az egyetem pedig minden új diákját már Bécsben fogadta idén szeptemberben. Egyelőre kérdéses, mi lesz a budapesti CEU-kampusz sorsa: a Magyarországon akkreditált képzések még 2022-ig folytatódhatnak Budapesten, de sok minden múlik a magyar hatóságok hozzáállásán, és azon is, hogyan bírja az egyetem a kétlaki életet – mondta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese. 

Októberben írtunk riportot a Közép-európai Egyetem új, bécsi kampuszáról, cikkünket itt olvashatja

Rovatok