Index Vakbarát Hírportál

Vadászat a keleti félteke drogcsászárára

2019. október 20., vasárnap 21:42

A cikk a Reuters oknyomozó anyagának szerkesztett változata.

Tse Chi Lop egy 55 éves, kínai születésű, de kanadai állampolgárságú üzletember. Magángéppel röpköd a világban, thai kickboxosok a testőrei, és egyszer egy makaói kaszinóban 66 millió dollárt hagyott ott egyetlen éjszaka.

A férfi nem akármivel üzletel: ő irányítja a világ legnagyobb kristálymeth-csempész szervezetét, amely öt ázsiai triádból, bűnszervezetből állt össze szövetséggé. A tagjai simán csak "A cég"-nek nevezik, a rendőrség Tse egyik becenevére utalva Sam Gor néven emlegeti, ami annyit tesz: hármas számú testvér. A szervezet tonnányi mennyiségben szállít metamfetamint, heroint és ketamint legalább egy tucat országba Japántól Új-Zélandon át a Csendes-óceáni szigetvilágra. De a meth a fő csapásirányuk. 

A "cég" bevétele óvatos becslések szerint 8 milliárd, kevésbé óvatosak szerint 17-18 milliárd dollár volt tavaly. A régió brutálisan növekvő, öt év alatt megnégyszereződő methpiacának 40-70 százalékát uralják.

Tse most az ausztrál rendőrség által vezetett kábítószerellenes akció, a Kungur Művelet első számú célpontja. Ez mintegy 20 ország rendőrségének közös akciója Ázsiától Észak-Amerikán át Európáig, beleértve Kínát, Japánt, az USA-t és Kanadát. Tajvan pedig, bár hivatalosan nem vesz részt benne, szintén besegít. Ez a valaha volt legnagyobb nemzetközi fellépés az ázsiai drogcsempészek ellen.

Vannak nyomozók, akik szerint a kartell mérete alapján

Tse simán odafér Dél-Amerika leghírhedtebb arcai, El Chapo, vagy épp Pablo Escobar mellé.

A Reuters saját, több éven át tartó újságírói nyomozása szerint - amelyben 8 ország rendőreivel beszélgettek, bírósági és hírszerzési iratokat olvastak át, és érintett bűnözőket is megkerestek - a hálózat igazán nemzetközi, a 19 vezér közül négy kanadai állampolgár, köztük Tse is, akit sokszor csak T1-nek, Target (Célpont) 1-nek neveznek a rendőrök. De vannak Hong Kongból, Makaóból, Tajvanról, Malájziából, Myanmarból, Vietnámból és Kínából is.

A bűnszervezet elképesztően vagyonos, fegyelmezett és kifinomult, sokkal kifinomultabb, mint a latin-amerikaiak. Nagyobb piacot látnak el, több helyi bűnözői csapattal állnak kapcsolatban, mint a dél-amerikai kartellek, például ők szállítanak a jakuzáknak, az ausztrál motoros gangeknek, és a különböző nemzetiségű kínai bandáknak is. Hatékonyan dolgoznak, mint egy globális vállalat, kevéssé jellemző rájuk a belső konfliktus, leszámolás,

egyszerűen azért, mert akkora pénz van a történetben, hogy az ősi, véres rivalizálásokat is félretették az ázsiai bűnözői körök. 

És a főnök is másként él, mint ahogy azt megszoktuk El Chapónál, vagy Pablo Escobárnál. Nincs róla dal, nincs róla film, nincsenek legendák az extravagáns életmódjáról, vagy őrült erőszakosságáról. Meglehetősen diszkrét életet él. És még egy nagy különbség: ő szabad.

Tse Chi Lop dél-Kínában született, Kuangtung (Guangdong) tartományban, és a kínai kulturális forradalomban nőtt föl. A véres tisztogatások, munkatáborok, éhínségek közepette Mao Vörös Gárdájának bebörtönzött tagjai Kuangcsou (Guangzhou) városában megalapították a Nagy Kör Bandát. Ennek Tse lett a vezére, aki aztán Hong Kongba költözött, onnan pedig 1988-ban tovább, Kanadába. A 90-es években Észak-Amerika, Hong Kong, Makaó és Délkelet-Ázsia között ingázott, egy csempészbanda középvezetője lett, heroint vittek ki a Mianmar, Thaiföld, Kína és Laosz találkozásánál lévő ópiumtermelő vidékről, az Arany Háromszögből.

1998-ban drogcsempészet miatt New Yorkban elfogták és bíróság elé állították. Akár halálos ítéletet is kaphatott volna, úgyhogy 2000-ben az ügyvédje egy beadványban leírta, hogy Tse szülei állandó gondozásra szorulnak, a 12 éves fia pedig tüdőbeteg. Tse azt ígérte, ha szabadon engedik, éttermet nyit, és azt állította a bíróság előtt, hogy mélyen megbánta bűneit.

Végül kilenc évet kapott, a nagyját Elktonban, Ohio államban töltötte le. 2006-os szabadulása után visszatért Kanadába, ahol négy éven át felügyeletet kapott. A következő adat róla, hogy 2011-ben Hong Kongban a feleségével megalapított egy céget China Peace Investment Group Company Ltd. néven.

De a nyomozók szerint valójában ott folytatta, ahol abbahagyta.

Felvette a kapcsolatot a kínai, hong kongi, makaói, arany háromszög-béli ismerőseivel, és kialakított egy, a vevőknek vonzó üzleti modellt: ha valamelyik szállítmányt lekapcsolják a zsaruk, akkor extraköltség nélkül újat szállít a vevőnek, vagy visszaadja az előleget.

Ha úgy vesszük, ez segítette a nyomozókat a felderítés kezdetén: 2011-ben a melbourne-i rendőrök lefüleltek egy drogimportőr bandát. Pár kilóról volt csupán szó, úgyhogy a dílereket nem tartóztatták le, inkább figyelni kezdték őket, és le-lekapcsolni a szállítmányokat. Az ausztrál banda egyre idegesebb lett, és folyamatosan követelték a külföldi eladóktól, hogy - mint Tse üzleti modellje ígéri - szállítsanak ingyen új adagokat. A Hong Kong-i főnökök egyre idegesebbek lettek, mert más ausztrál sejtek gond nélkül tudták teríteni az árut. Úgyhogy 2013-ban magukhoz hívatták a melbourne-i főnököt, hogy mi történik. A Hong Kong-i rendőrség pedig végignézte, hogy az ausztrál két férfival találkozik.

Az egyikük Tse Chi Lop volt.

Középen elválasztott hajú, tipikus középkörú kínai családfőnek nézett ki. Leszámítva, hogy a testi épségére eléggé ügyelt, thai kickboxosokkal vette körül magát, néha egyszerre nyolccal. A rendőrségi iratok szerint a férfi minden évben ötcsillagos hotelekben tartotta a születésnapi buliját, magángéppel röptetve a helyszínre a családját és a kísérőket. Egyszer egy hónapig egy thaiföldi szállodában lakott, és pólóban-rövidnadrágban fogadta a medence partján a vendégeit. Imádott kaszinózni és lóversenyeken fogadni, főleg Angliában. A nyomozók szerint egyszer 60 millió eurót vesztett egyetlen éjszaka egy kaszinóban.

Ahogy a nyomozók egyre mélyebbre ástak, gyanús lett, hogy ez a férfi volt a főnöke a csempészeknek, akik Ausztráliát meth-tel, ecstasyval és heroinnal látták el. A következő áttörés 2016-ban jött, amikor egy fiatal tajvani a mianmari Rangun repterére próbált meg belépni.

Cai Jeng Ze amiatt lett gyanús, hogy ideges volt, és a sebtapaszos kezén lévő bőrt tépkedte. Márpedig a metamfetamin tönkreteszi a bőrt. Megállították, átvizsgálták. A combjaihoz kötözve kis zacskókban ketamin volt nála, úgyhogy letartóztatták. Sokáig küzdöttek vele, mert nem akart vallani. Végül a telefonján lévő kisvideó árulta el: egy férfi kínzása volt látható, és a felvételen feltűnt egy kínai írásjeles tábla, amire az volt írva, hogy Hűség a Mennyeknek. Egy triád (ázsiai bűnszervezet) táblája.

Mint kiderült, a felvételen a férfit azért kínozták meg, mert drogfutárként egy csónakról ijedtében 300 kiló meth-et dobott ki, amikor tévesen azt hitte, rendőrök közelednek. Legalábbis ő ezt mondta, és az állításait akarták ellenőrizni a kínzással. A filmmel pedig a hűtlenség áráról akartak üzenetet küldeni a triád tagjainak.

Cai telefonján még ezen kívül is rengeteg adat, fotó, videó, üzenetváltás volt. Két nappal az elfogása után a mianmari rendőrség rajtaütött egy ranguni címen, és 622 kiló ketamint foglalt le. Egy ottani mólón pedig 1,1 kiló kristály meth-et fogtak el és koboztak el. Kilenc embert tartóztattak le, de mind alacsony rangú futár volt, és senki nem beszélt.

Ezután jött az újabb előrelépés: egy rendőr felismerte Tse Chi Lopot a mobilon lévő egyik fotón. 

Közben a fotókat összehasonlították az ausztrál rendőrség adatbázisával is, és három nagy elfogást is össze tudtak kötni a fotókkal: egy kínai, egy japán és egy új-zélandi 2016-os akciót. Aztán a kínai hatóságok további fotókra ismertek rá a telefonból. Egyre inkább sikerült feltérképezni a hálózatokat. Cai azóta is előzetesben van, a rendőrségnek pedig még egy tanulságot hozott a nyomozás: a meth-előállítás központja Kína déli tartományaiból Mianmar északkeleti határvidékére, Shan államba költözött, főleg azért, mert ez utóbbiban a közállapotok kezdtek megnyugodni, a milíciákkal kiegyezett a kormány.

A nagyságrendeket mutatja, hogy a Reuters egy droglabor-komplexum 2018-as rajtaütéséről azt írta, 200 ezer liter prekurzor-vegyületet (azaz lényegében drog-alapanyagot), 10 tonna koffeint és 73 ezer kiló nátrium-hidroxidot foglaltak le. A labor dolgozói a helyiek elmondása szerint kínaiak voltak, és furcsa szaguk volt. A methlaborok működtetői és a kémikusok viszont többségében tajvaniak, mint ahogy a futárok is. 

Szintén a biznisz méretét mutatja, hogy a meth jóval profitábilisabb, mint a heroin. Az alapanyag olcsó, nem kell nagy munkaerő a feldolgozáshoz, a végén a kilónkénti ára viszont magasabb. A nagykereskedelmi ára egy kiló kristály methnek 1800 dollár, a fogyasztókhoz viszont Thaiföldön 70 ezer, Ausztráliában 298 ezer, Japánban pedig 588 ezer dollárért jut el, ha kilóra számoljuk a grammokat. 

Az ilyen brutális mértékű profit azt jelenti, hogy ha tíz tonnát elveszítenek, de egy tonnát le tudnak szállítani, akkor még mindig óriási a nyereségük.

Cai telefonjának a vizsgálata közben továbbra is szállította a nyomokat, például kikötői felvételi pontok GPS-koordinátáit. A nyomozók közben sorra fésülték át az ipari kamerafelvételeket, hotelszoba-bérleti, repülőjegy-vásárlási és autóbérlési adatokat. Elkezdtek ausztrál csempészeket lehallgatni, amivel libanoni és motoros bandákhoz jutottak el. Elkezdtek megfigyelni egy konkrét hajót is, meg tudtak nézni titokban egy konkrét átadást is. Az eladó és a vevő onnan tudta egymásról, hogy ki kicsoda, hogy egy hong kongi dollárbankjegy egyik fele volt az egyiknél, másik fele a másiknál. Összepasszintották, összeillett, így lett biztos, hogy senki nem hazudik.

A nyomozás közben lett világos, hogy a régió bandái összeolvadtak, hogy a Sam Gor-t megalkossák. A legnagyobb Hong Kong-i és makaói triádok, amelyek a 90-es éveket háborúban töltötték, a 14K, a Wo Shing Wo és a Sun Yee On immár együtt dolgoztak. Csatlakozott a Big Circle Gang, ahonnan Tse indult, és a tajvani Bamboo Union is.

Az ellátási láncolat olyan profin kiépítetté és üzemeltetetté vált, hogy a nyomozók az Apple-hez hasonlították azt.

A nyomozók az elmúlt pár évben sorra aratják a kisebb-nagyobb győzelmeket. Tonnányi meth-et foglalnak le rendszeresen, kulcsfigurákat tartóztatnak le, megtalálják a bandák speciális eszközeit is, például 100 kilométerre is jeleket adó rádiótornyot, csempészalagutakat. Sokmillió dolláros bankszámlákat zároltatnak, ingatlant, készpénzt foglalnak le.

Közben mégis egyre több drog áramlik az Arany Háromszögből a régióba. A csempészek is rugalmasak, ha kell, akkor váltanak, például új útvonalakat, szállítási módszereket keresnek, például kamion helyett laoszi hátizsákos futárokkal vitetik át az anyagot a dzsungelen át Thaiföldre. Tavaly már 126 tonna drogot foglaltak le, ami 50 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az ár ennek ellenére csökken, ami a nyomozók szerint arra utal, hogy a hálózat egyre növekszik. 

Tse minden mozdulatát figyelik a hatóságok, és a jelek szerint ezt ő tudja is. És egyelőre ő áll nyerésre.

(Borítókép: az ausztrál szövetségi rendőrség fotója három gyanúsítottról a 2017. december 21-i geraldtoni rajtaütés után, amikor 1,2 tonna metamfetamint foglaltak le. Fotó: Australian Federal Police/REUTERS)

Rovatok